Biciklitúrán a Mészkői Balázs Ferenc Ifjúsági Egylet

Megszületett az elhatározás: jó lenne bejárni az aranyosszéki falvakat, megismerkedni a vidék történelmével, érdekességeivel, múltjával és jelenével, no meg szórakozni. Így indult első biciklitúrájára egyletünk, először csak egy rövid útvonalat választva (Kövendig és vissza), hadd lám bírjuk-e? Az alábbi beszámoló erről szól:

2007. augusztus 22-én végre sor került a várva-várt biciklitúrára. Délelőtt 10 órára gyűltünk össze 7-en (a papi család autóval kísért minket), és elindultunk a Várfalva felé. Indulás Mindenki nézte, hogy vágtat „7 profi biciklis”, s ballag utánuk egy piros tütü. Profi biciklisek lévén kb. 1 óra (!!!) tekerés után megérkeztünk az első állomáshoz, várfalvi unitárius templomhoz (csak előbb megálltunk a csorgónál. Muszáj volt!!!)

A várfalvi templomról Fodor Emőke, helyi egyletes mondott néhány szót, a pap bácsink pedig elmagyarázta, hogy milyen a gótikus és a román stílus. A templomba lépve „szemünkbe szöktek” a gyönyörű faragott díszek. Megnéztük a 17. századból származó feliratot a templom falán, mely nagyon értékes unitárius írásos emlékünk.

a várfalvi templom bejárataFodor Emőke, várfalvi egyletesA felirat

Megpihenve a templom hűvösében folytattuk utunkat Aranyosrákosra. Kb 15 percet tartott az út. szószék a.rákosItt a helyi lelkész, Kis János Csaba fogadott és ismertette meg velünk a templom történetét. Miután megcsodáltuk a 17. századból származó kőből faragott szószéket tovább tekertünk Kövend felé.

Itt a templomban Jobbágy Júlia, kövendi egyletes mesélt a templomról, történetéről és egy a tatárjárás idejéből származó mondával is megismertetett.

hl11.jpgA kazettás mennyezethl-12.jpg mindenkinek nagyon tetszett. Megtudtuk azt is, hogy a templomban található faragásokat mind a helybeliek készítették.

A sok ismeretgyűjtés után ideje volt a pihenésnek is: a kántori lakás udvarán telepedtünk le és nagyot ettünk. Evés után megittuk a kövendi papnéni által készített finom szörpöt.

a kövendi kántori lak udvarán

Pihenés után kisétáltunk a kövendi temetőbe, fényképet készíteni az ott található kriptákról (Mészkőn csak egy van).

Ezzel véget is ért a kirándulás. Irány hazafele. Igyekeztünk, mert tudtuk, hogy otthon rendesen megpihenhetünk.
Következtetés:
1. a hosszú út, az izzadás, a fáradozás megéri, ha valami jót, szépet látunk és tanulunk.
2. minden templomnak megvan a maga szépsége
3. minden templom szép, de a legszebb az otthoni.

A Mészkői Balázs Ferenc Ifjúsági Egylet

Kategória: Ifjúsági Egylet | 2007. szeptember 14. |

Szólj hozzá te is, vagy hivatkozz a bejegyzésre a saját oldaladról!

Mondd el a véleményedet!