Archívum: 2007. szeptember.

Bográcsozás a Hesdát-pataknál

A biciklitúra tanulságait levonva, arra a következtetésre jutottunk, hogy az egyleti élethez és tevékenységhez elengedhetetlenül hozzátartozik a közös étkezés. A megkérdezett egyletesek mindenike elmondta, hogy ez milyen fontos:)) Hogy ki ne maradjunk a sorból, elhatároztuk hogy mi is megpróbálkozunk vele. Listát készítettünk, ki hozza a pityókát, ki hozza a gyufát, fejszét, lábast, kenyeret, kolbászt, olajt, hagymát (felsorolni is sok), és szombat reggel nekiveselkedtünk az útnak. Ez alkalommal már gyalogosan, mert csak a Hesdát partjára mentünk. Jó volt. A gulyás is. Semmi nem maradt belőle, s mire az eső lezúdult mi is otthon voltunk.

Kategória: Ifjúsági Egylet | | 2007. szeptember 19. szerda |Comments Off

Javítási munkálatok a lelkészi lakáson

A lelkészi lakás tetőzetének átvizsgálása és a rendellenességek kijavítása évek óta napirendre került az egyházközség vezetőséig ülésein, azonban alkalmi javításokon, cserép-cserén kívül – anyagi fedezet hiányában nem kerülhetett sor. Idén, az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa és a testvéregyházközség anyagi segítségével, sikerült a munkálatokat elkezdeni.

Augusztus elején fogadta meg az egyházközség keblitanácsa Balogh György, ácsmestert és segédjét a tető javítási munkálatainak elvégzésére.
A munkálatok célja:
- A rossz állapotban levő gerendák és szarufák kicserélése,
- a tető deszkázása,
- szigetelése,
- újralécezése,
- illetve befödése,
- a régi bádogelemek újakkal való felcserélése,
- a tető teraszainak újradeszkázása.
- a kémények állapotának felülvizsgálata és kijavítása, megerősítése,
- a tetőtér beépítésre való előkészítése.

Augusztus hónap során sikerült a déli és északi rész korhadt gerendáit és szarufáit kicserélni, illetve a fent említett részeket újracserepezni. Az időjárás azonban napokig hátráltatta a munkavégzést.

a déli részdeli oldal 2deli resz 3szigeteles
Szeptember közepéig sikerült a teraszok deszkázatát újakkal kicserélni, illetve festésre előkészíteni. A nyugati rész is teljesen kibontódott és a munkalépések betartásával újrafedődött. A munka továbbra is folyamatban van.

Kategória: Hírek, események, Épületek | | 2007. szeptember 17. hétfő |Nincs megjegyzés »

Biciklitúrán a Mészkői Balázs Ferenc Ifjúsági Egylet

Megszületett az elhatározás: jó lenne bejárni az aranyosszéki falvakat, megismerkedni a vidék történelmével, érdekességeivel, múltjával és jelenével, no meg szórakozni. Így indult első biciklitúrájára egyletünk, először csak egy rövid útvonalat választva (Kövendig és vissza), hadd lám bírjuk-e? Az alábbi beszámoló erről szól:

2007. augusztus 22-én végre sor került a várva-várt biciklitúrára. Délelőtt 10 órára gyűltünk össze 7-en (a papi család autóval kísért minket), és elindultunk a Várfalva felé. Indulás Mindenki nézte, hogy vágtat „7 profi biciklis”, s ballag utánuk egy piros tütü. Profi biciklisek lévén kb. 1 óra (!!!) tekerés után megérkeztünk az első állomáshoz, várfalvi unitárius templomhoz (csak előbb megálltunk a csorgónál. Muszáj volt!!!)

A várfalvi templomról Fodor Emőke, helyi egyletes mondott néhány szót, a pap bácsink pedig elmagyarázta, hogy milyen a gótikus és a román stílus. A templomba lépve „szemünkbe szöktek” a gyönyörű faragott díszek. Megnéztük a 17. századból származó feliratot a templom falán, mely nagyon értékes unitárius írásos emlékünk.

a várfalvi templom bejárataFodor Emőke, várfalvi egyletesA felirat

Megpihenve a templom hűvösében folytattuk utunkat Aranyosrákosra. Kb 15 percet tartott az út. szószék a.rákosItt a helyi lelkész, Kis János Csaba fogadott és ismertette meg velünk a templom történetét. Miután megcsodáltuk a 17. századból származó kőből faragott szószéket tovább tekertünk Kövend felé.

Itt a templomban Jobbágy Júlia, kövendi egyletes mesélt a templomról, történetéről és egy a tatárjárás idejéből származó mondával is megismertetett.

hl11.jpgA kazettás mennyezethl-12.jpg mindenkinek nagyon tetszett. Megtudtuk azt is, hogy a templomban található faragásokat mind a helybeliek készítették.

A sok ismeretgyűjtés után ideje volt a pihenésnek is: a kántori lakás udvarán telepedtünk le és nagyot ettünk. Evés után megittuk a kövendi papnéni által készített finom szörpöt.

a kövendi kántori lak udvarán

Pihenés után kisétáltunk a kövendi temetőbe, fényképet készíteni az ott található kriptákról (Mészkőn csak egy van).

Ezzel véget is ért a kirándulás. Irány hazafele. Igyekeztünk, mert tudtuk, hogy otthon rendesen megpihenhetünk.
Következtetés:
1. a hosszú út, az izzadás, a fáradozás megéri, ha valami jót, szépet látunk és tanulunk.
2. minden templomnak megvan a maga szépsége
3. minden templom szép, de a legszebb az otthoni.

A Mészkői Balázs Ferenc Ifjúsági Egylet

Kategória: Ifjúsági Egylet | | 2007. szeptember 14. péntek |Nincs megjegyzés »

A mészkői unitárius templom

A mészkői unitárius templom 2 A mészkői unitárius templom

Kategória: Adatok, Épületek | | 2007. szeptember 14. péntek |Nincs megjegyzés »

Az egyházközség vezetősége

Bálint Róbert Zoltán – lelkész

Novák György – Gondnok

Széll Gyula – pénztárnok

Halmágyi Piroska – jegyző

KEBLITANÁCSOSOK:

Halmágyi Csaba

Szöllősi József

Nagy Sándor

Nagy Nándor Szilárd

GAZDASÁGI BIZOTTSÁG:

Koncz József

Szolga Mózes Imre

TESTVÉREGYHÁZKÖZSÉGI BIZOTTSÁG:

Széll Éva

Gadó Klára

VEN BIZOTTSÁG:

Király Ibolya

Pethő Ildikó

EGYHÁZFIAK:

Király Csaba

Veres Csaba

Kategória: Adatok | | 2007. szeptember 14. péntek |Nincs megjegyzés »

Adatok Mészkőről

„Mészkő is Aranyosszék azon falui közé tartozik, melyek sem az 1291-ki, sem az 1313-ki adománylevélben felemlítve nincsenek, mert – nézetem szerint – úgy Kővári László, mint Kemény József is hibásan származtatják azt az aranyosszéki kiváltságlevelekben előforduló Mediestől, mive laz – miként Felvincz leírásánál kimutattam – a Felvinc közelében ma is meglevő Medgyesnél és nem itt feküdt. Úgy kell tehát lenni, hogy Mészkő a kézdi székelyek kitelepülte után keletkezett másodgyarmat volt; de hogy azt követőleg hamar lérejött, azt a pápai dézmák regestrumából láthatjuk, melyeknek 1332. évi rovatában Mezkuu néven már mint önálló egyházközséget feltalálhatjuk. (663. lapon: „paulus sacerdos de Meszkun solvit 18 denarios. )

A hagyomány Mészkő alakulását ekként indokolja. Odább a tordai hasadéktól Tordáig terjedő, most lakatlan fennsík egyik völgyteknőjében, két falu Átalteluk és Pardéfalva feküdt. Ezen falukat az ellenség felprédálta; de lakóinak elmenekült része az akkor sűrű erdő borította Mészkő feletti sziklák közé rejtőzködve megmaradt. Ezek aztán nem is tértek vissza régmúlt telephelyeikre, hanem itt a mentő sziklák alján építették fel Mészkőt.

Ezen hagyományokat – legalább a feldúltnak mondott falukra vonatkozólag – igazoltnak találtuk, mert azoknak egykori leletéről, részint okmányilag támogatható tudomásunk van, részint most is feltalálható fekhelyeikről következtethetünk. De keressük fel a feledettekenk helyét.

A Torda-hasadékkal szemben levő hegység, vagy a Tórdától, a tordai hasadékon áttörő, Hesdát patakáig nyúló fennsík nyugati részén egy helyet még ma is Átolnak neveznek, az ott eredő, s Mészkőn alól Aranyosba szakadó csermlyt ma is Átol-pataknak hívják, ennek Sóskút nevű forrás fejénél régi pinczehelyek, vastag cseréptöredékek, s más rommaradványok merülnek fel, jelölve, hogy itten egykor valójában falu, mégpedig az állítólagos Atalteluk feküdhetett.

Pardéra vonatkozólag még határozottabb és biztosabb nyomjelöléseink vannak. Az fennsíknak a tordai hasadékkal szembe eső részén több forrás fakad fel, melyeknek kifolyása azon kis csermelykét alkotja, mely a fennsík egy keletirányú völgy-mélyedésén törtet le. S a tordai malom közelében ömlik az Aranyosba. Ezen csermely forrásának terjedelmes területét, ma is Pardénak, a csermelykét Pardé-patakának, a völgyre néző szőlőket Pardé-szőlőinek nevezik. Ha az utas most ezen lakatlanul elhagyott helyeket vizsgálja, meg lesz lepetve azon nagy mennyiségben önként szemeibe ötlő maradványok által, melyek azt tanusítják, hogy e hely hajdanában emberek tanyája volt. Ily nyomokra akad főleg a Pardé forrás fejénél, hol a Szőkedomb gerinczéig mindenütt roppant mennyiségű római tégla-és cseréptöredékek borítják a talajt, melyek közé durvább barbarkori cserépdarabok is vegyülnek, jelölve mintegy két korszak itteni létnyomatait. Az első a római korszak volt, midőn kőfaragók és téglavetők laktak ott; a második a mongoldúlás időszaka, melynek elmúltával ama helyre székelyek települtek, s a római romokból az aranyosszéki kiváltságlevelekben előforduló Pordoyt; melynek a mai Pardéval való azonosságát senki elvitatni nem tudja, annál inkább mert e hit támogatására ott vannak pinczehelyiségek, vastag cseréptöredékek s falraktanyomok melyek e helység egykori ottfektét kétségtelenné teszik. Meg van tehát Aranyosszék egyik letűnt ős falujának eddig ismeretlen fekhelye találva, s kimutatva, hogy a régi Aranyosszék határa e tájt jóval odább rugott a mostaninál, bár különben Átol és Pardé területe nagyrészt most is Szentmihályfalva és Mészkő határához, tehát Aranyosszékhez tartozik, dacára annak, hogy korábbi területéből Torda is foglalt el. Torda foglalása miatt Aranyosszék Torda városával hosszantartó pert is folytatott, melynek folyama alatt már 1591-ben esketés folyt. (…)

Mészkő az Aranyos balpartján közvetlenül emelkedő partmagaslaton igen regényesen és értékes talajon fekszik, mert az egészen alabástrom-sziklából áll. Ezen kőzet csompói (sziklacsúcs) a falu közt is több helyen kiemelkednek, s a szerény házikók tündöklő alabástromtalpazatra vannak fektetve. A falu felett Omlásnak nevezett hegy-szakadás nyúlik el, mely hófehér alabástromsziklákkal van tarkázva.

Kategória: Adatok | | 2007. szeptember 14. péntek |Nincs megjegyzés »

Az egyházközség története

Folyamatos feltöltés alatt!

A MÉSZKŐI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG JELENE

2006. január 1.-én az Egyházközség 127 tagot számlált. Ebből 102 személy egyházfenntartó, 25 pedig 18 éven aluli gyermek. A gyermekek és ifjak száma mutatja, hogy nem egy elöregedő gyülekezetről van szó, hanem egy kis létszámú, de meglehetősen életképes és dinamikus gyülekezetről. Az egyházközségben ifjúsági csoport és nőszövetség működik, az előbbi idén februárban alakult, és egyelőre a lelkész védnöksége alatt működik. Az utóbbi ősztől tavaszig fejt ki rendszeres tevékenységet, mely összejövetelek, szeretetvendégségek illetve vallásos alkalmak szervezésében konkretizálódik.

Az egyházközséget a közgyűlés, illetve a keblitanács tagjai vezetik, melyek igénybe veszik a különböző bizottságok segítségét.

Az egyházközségre jellemző az önrendelkezés elvének megvalósítása. Tényleges munkamegosztás alapján működik a vallásos és egyháztársadalmi élet.

Kategória: Adatok, Gyülekezet | | 2007. szeptember 14. péntek |1 megjegyzés »