Pálffy Tamás Szabolcs, marosszentgyörgyi unitárius lelkész gondolatai
„A gondolkodás nélküli tanulás – pazarlás. A tanulás nélküli gondolkodás – veszélyes.” (Konfucius)
Gondolkodva tanulni annyit jelent, mint biztonságosan befektetni
Íróasztalomnál ülök. Előttem hordozható számítógépem, fölöttem lámpafény.
Bal kezem felől, karnyújtásnyira a teljes szobafalat betöltő magánkönyvtárunk, az ifjabb Pálffy családé. A polcokon sok száz könyv, folyóirat és szótár; legfelül régi nyomtatványok: van, amely több mint háromszáz éves. Jobb kezem felőli fehér falon, berámázott festmények és emléklapok mellett, ovális alapon, fába vésett ősi címerünk.
Kezembe veszem néhai dr. Erdő János Teológiai tanulmányok című kötetét
és kinyitom. Benne könyvtári pecsétünk magyar és latin nyelven „beszél”: A Pálffy család könyvtára / Credimus in unum Deum.
Felteszem olvasószemüvegem. Előttem az ismerős idézet, figyelmesen, olvasószerkesztői szemmel nézem. Idézetek és gondolatok tematikájú füzetembe – még középiskolás koromban, a székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban – több, Konfuciusnak tulajdonított mondást jegyeztem be. Köztük ezt is: „Jobb egy kis fényt gyújtani, mint a sötétséget ócsárolni.” Kolozsváron, 1997 őszén ezt az idézetet választottam mottóként amikor a miért szeretnék unitárius lelkész lenni kérdés kapcsán szárnypróbálgató gondolataimat papírra vetettem.
Konfucius régi szellemi barátom. Neki köszönhetem azt a felismerést is, amelyet még a kincses városban, vallástörténet- filozófia tanulmányaim során így fogalmaztam meg: Ha Kelet nem termékenyíti meg Nyugatot, akkor Nyugat elpusztítja a Földet.
Megvizsgálok egy más szövegváltozatot is. Úgy amint azt néhai teológiai tanárom ajánlotta, amikor a prédikációírás műhelytitkaiba avatta be a tiszteletes ifjúságot.
Amint a bibliai alapgondolat, a textus kibontása során is legalább két Biblia fordítást ajánlott megnézni: hadd lássuk melyik szövegváltozat ihlet meg, szólít meg “jobban”.
E konfuciusi mondásnak egy másik változata így hangzik: „Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.”
Arra gondolok, hogy gazdagító lehet a kínai filozófus- tudóstól származó mondás önértelmező olvasata. E sor kincsesbánya: benne Kelet mindmáig egyik legismertebb bölcse aranymondásán elmélkedhetek. Itt és most ez az idézet hozzám szól. Üzenete engem keres. Az egyéni jellemformálás olyan ösvényét kínálja, mint amelyet Jézusnak a Hegyi Beszédbeli tanítása által sejthetünk meg: „Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.” (Máté evangéliuma 5, 48)
Amióta az eszemet tudom, szeretek tanulni. Ennek oka lehet a legalább három nemzedékre visszavezethető értelmiségi, pedagógus “felmenők” ténye, tudata is. Ettől eltekintve: amikor ez a tanítói- tanári “családi vonal” még nem volt bennem tudatos, már akkor is egyik legjobb időtöltésként fogtam fel a tanulást. Néhai – boldog emlékezetű – székelykeresztúri pap bácsim, Báró József tiszteletbeli unitárius esperesnek a munkára vontakozó mondását parafrazálva: “a tanulás a legolcsóbb szórakozás.”
Életkoromnál fogva az úgynevezett fiatal felnőttek korcsoportjába tartozom. Érdekes tapasztalat közel harminchárom éves „fejjel” kézbe venni olvasmányi jegyzeteimet és megvizsgálni, hogy húsz évesen - tanulás témában - milyen gondolatokat jegyeztem be a gimnáziumi barna- arany füzetbe: „…tanulni és dolgozni, ez tehát az ifjúság kötelessége. Ügyelni szívének és lelkének tisztaságára, testi egészségére és szellemi tulajdonságainak fejlesztésére. Maga elé tűzni egy határozott célt, úgy tanulásban, mint munkában. A testi-szellemi munka célhoz vezet: ha kellő előkészülettel, kitartással, szorgalommal, megfelelő előrelátással folytatjuk.” (Az ifjúság jogai és kötelességei – Dr. Vajda Béla, 1935. január)
Gyermekkoromtól vonzott a „betűvetés és szóaratás“ világa. Egy „régi” versemben így emlékeztem meg erről: „oskolámról az irka van eszemben/ betűvetés és szóaratás/ belélegzett krétapor felhőkben/ nebulók közt címszavazás”(emlékvallató).
A tanulás és gondolkodás világában jól érzem magam: tanulni gondolkodva szeretek. Ezekkel párhuzamosan pedig hiszek az Örökkévalóban, aki hitem szerint a Mindenség Lelke. Az értelmes hitet és a hívő értelmet legközelebbi barátaimnak tekintem.
Éppen ezért, jelen esszében utalnom kell a jeles francia filozófus, matematikus, René Descartes szállóigévé vált latin nyelvű megállapítására: Dubito ergo cogito, cogito ergo sum, sum ergo Deus est. Ami magyarul azt jelenti: Kételkedem tehát gondolkodom, gondolkodom tehát vagyok, vagyok tehát Isten létezik. E szövegkörnyezetben azért idézek Descartes-tól, mert nézetem szerint az újkori filozófiában az ő gondolkodásának hatása legalább akkora horderejű Európában, mint Konfucius tanai hatása mind a mai napig Távol-Keleten. E két – alázatosan alkotó – gondolkodó közt időben legalább kétezer év “szakadék” tátong, de ez nem akadályoz abban, hogy lássuk: gondolataik, munkásságuk kiállta az idők próbáját. Nézeteikhez mind a mai napig vissza lehet és vissza is kell térni.
Meg kell említenem, hogy Konfucius semmit sem jegyzett fel, fontosabb mondásait követői gyűjtötték össze és őrizték meg a Lun-jü (Beszélgetések és mondások) című könyvben.
Tovább folytatva az idézet önértelmező olvasatát, tényként kell megállapítanom, hogy az én anyanyelvem a magyar. Áldott emlékű néhai Édesanyám naplójegyzete szerint már egy éves koromban beszéltem és jártam. Három éves koromban már román nyelven is értekeztünk: kiváltságos helyzetben voltam Székelykeresztúron, hiszen egyik szülőm román nyelv- és irodalom szakos tanár volt. Emlékszem, az elemi osztályokban minden idegen nyelvű szót meg akartam érteni, hogy képszerűen lássam a jelentést. Bevallom, akkor még nem tudtam, hogy az emberi elme képekben gondolkodik.
Jóval később, már középiskolás éveim elején olvashattam arról, hogy mennyire „elmés“ tevékenység a gondolkodva tanulás. Amikor éber állapotban vagyunk, elménk másodpercenként mintegy huszonhárom képet képes rögzíteni és mindegyik hasonló az általunk ismert képekhez. Egy perc alatt 23X60, tehát 1380 kép kerül be az emberi elmébe. Egy óra alatt még hatvanszor több és így tovább. Ha kíváncsiak volnánk, hogy egy 60 évet megért ember hány képpel rendelkezik, számítsuk ki.
1989 őszén Székelykeresztúron az orosz nyelvet kezdtük tanulni; 1990 kora tavaszától már Magyarországról érkezett angol nyelvtanárt „kaptunk“. Az anyanyelvemre még le nem fordított, képileg még nem „látott“ szöveg „bemagolását“ meg sem kíséreltem. Arra törekedtem, hogy amit elsajátítok, azt hatékonyan tegyem: elsősorban azokból a tárgyakból, amelyek érdeklődési körömhöz tartoztak: Irodalom, Nyelvtan (ezen belül a magyar, a román, az angol, a német és a latin) Történelem, Földrajz, Filozófia, Pszihológia, Vallás. Imént szóltam a képekben való tanulásról és gondolkodásról. Nézzük csak milyen szavaink vannak: képesség, képtelenség, képzelet, képzés, képző, képesítés, képviselő, képviselet. Megelőztek volna bennünket nyelvalkotó őseink?
Szeretek gondolkodva tanulni, földi időmet nem pazarolni. Az egyéni haszon szempontjából szeretnék továbbra is biztonságosan befektetni, azaz tanulva gondolkodni. Amennyiben ezt teszem, akkor „belőlem is nyernek“ azok az emberek, akik lelki- szellemi vezetésemet igényelve hozzám fordulnak. Ha nem tudnánk, hogy Konfuciustól származik a fent említett mondás, akkor is következtethetnénk arra, hogy egyszerű igazságot nagyszerűen megfogalmazni képes elmétől születhetett e megállapítás.
Ehhez kapcsolódik az az eszmefuttatás, hogy aki gondolkodva tanul, az képes valamiről képet alkotni az elméjében: az az ember egy képzett valaki. Ám ha erre képtelen, ha csupán szöveget „magol“ és közben elméjében nem jön létre kép, akkor ezt az embert butának, ostobának hívjuk, mert szellemileg balga, képesség nélküli.
Egyetértek L. Ron Hubbard megállapításával aki a hatékony tanulás, a tartós ismeretszerzés legfőbb akadályának a meg nem értett szót tekinti. Amennyiben egy mondatban található olyan szó, amelyről én elmémben nem tudok képet alkotni, és tovább lépek anélkül, hogy megértettem volna: akkor a tanulás jelszava alatt valójában életem drága idejét pazarlom.
Ami a távol- keleti Mestertől származtatott mondat második részét illeti: a tanulás nélküli gondolkodás veszélyességére még Kolozsváron, 1997 decemberében, kollokvium időszakban jöttem rá: annyit elmélkedtem, gondolkodtam az Ószövetség eredeti nyelve, a héber nyelv sajátosságain, hogy közben kevés időt szántam a “szent nyelvtan” tanulásra. Meg is látszott az első írásbeli számonkérés alkalmával. Tanulás, nyelvtani alapvetés nélkül képtelen voltam megoldani a feladatokat. E tapasztalat arra késztetett, hogy később több időt szántam a héber nyelvtan tanulására. Hát nem gyermekjáték, de az ősi nyelv különleges, szakrális varázsa megérte a fáradtságot. A kurzus bevezetőjében ezt olvashattam: „Szeresd Istent! Érte a hébert is megtanulod!” Ószövetségi szövegeket tanultam meg, minden szót megértve, ezért van az, hogy mind a mai napig megmaradt ez a tudás; vallásórásaim időnként kérve- kérnek: „Pap bácsi, mondjon valamit héberül a Tízparancsolatból!”
E tanácsnak a jövőre tekintő hasznosítását illeti: igyekszem betartani. Egyrészt a Konfucius életműve iránti tiszteletből, másrészt azért mert a mindennapi életben működő gyakorlati valóságáról már többször is meggyőződtem. Fontos szempont az is, hogy – akárcsak én is - az ókori Mester lényegesnek tartotta a régi hagyományok és az idősek tiszteletben tartását. Követjük- e Konfuciust? Szeretnénk- e biztonságosan befektetni?
Esszém végén úgy érzem, hogy meg kell osztanom egy verset, amely a februári hidegben járva, a közelgő tavasz érkezését várva, a templom járdai hólapátolások, sepregetések közt bennem muzsikált: „Tanulni kell. A téli fákat./ Ahogyan talpig zuzmarásak./ Tanulni kell. A nyári felhőt. / A lobbanásnyi égi-erdőt./ Tanulni kell mézet, diót, / jegenyefát és űrhajót, / a hétfőt, keddet, pénteket, / a szavakat, mert édesek. / Tanulni kell magyarul és világul, / tanulni kell mindazt, ami kitárul, / ami világít, ami jel: / tanulni kell, szeretni kell. (Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell)
Pálffy Tamás Szabolcs
unitárius lelkész
Marosszentgyörgy-Szászrégen
Kommunikáció és közkapcsolatok szak, 3. év
SAPIENTIA-EMTE
