Amikor körben falak. Az értetlenséggé.
Ilyenkor szorít a magány.
Üvöltés, ha segítene. Vagy két deci vodka három deci vodkával.
Romergán alátéttel.
Tehetetlenség. A tett hiábavalóságának felismerése. És a szavakké.
Beljebb, egyre beljebb. Vissza a magányba.

Mint kisegér, melyik ki-kikukucskál a lyukból, s aztán rohan vissza. Majd éhendöglik.

Sem eszmék, sem elvek nem nyerhetnek az érdekek felett. A felnőtt idealista naívságával tépem a szám. És csodálkozom, ha beverik.

Nincs menekvés. Vissza a csigavárba. A langyos vízbe, pocsolyába. Tapiskolnék, mint angyalok.

A kurva anyjukat. S anyámat, ki idelökött, majd felnőttnek nyilvánított, anélkül, hogy útravalóul adta volna a hazugságot a sok süket duma helyett.

Látlelet vagyok már magamnak. Undorodom, ha csak magamra gondolok. Harcba tiszta szóval nem vonulnak, csak az öngyilkosok..

Látom, ahogy széles vigyorral menetelnek a bunkók a dícsőség felé, maguk után hagyva sáros nyomaikat.

Bocsánatot kérni sem marad időm majd. csak az ajtó csapódása. Léptek egy hosszú folyósón.

csend. Az órák sem ketyegnek már e digitális világban.
A szentlélek is ráfér egy stickre. Nyomorunk a saját boldogságunk.

S akkor mi van? A megváltás a zidénről is elmarad

Csend. A lélek kínlódhatik. Majd kopogtatás nélkül, a húzat a házon.

Villanyszámlatérítés.

otthon, Olaszteleken, gyermekkoromban sok kapu előtt pad volt

ahova kiültek az emberek beszélgetni és osztották a világ kis és nagy dolgait

ott az első csók, az első cigi, az első korty pálinka vagy sör vagy adott esetben az utolsó

születtek ott forradalmak vagy éppen gyermekeket nemzettek

sorsdöntő helyek voltak mindenképp, ahol összegyültek az emberek, még a diktaturák alatt is

itt Laborfalván nincsenek kispadok a házak előtt

nem gyülekeznek az emberek
lehet, máshol történnek a fontos dolgok

lehet, seholsem

lehet

az kellett volna maradni

az elefántcsont toronyból figyelni,

ki hogyan marja, kaparja, hiszen nekem egyik sem juttat úgysem a koncból

félreállva magyarázni mindkét félnek, mi a jó, mi a rossz

a hibákon cinikusan vigyorogni, sikereknek titokban örvendeni

de már nem lehet , mert ha kinyitom az szám, az már állásfoglalás ebben a kettévágott világban

és hallgatni még nem tanultam meg, pedig lehet éppen eljött annak es az ideje

tegnap este azon gondolkoztam, hogy az egyház nem tudott elhallgatatni, akkor mért pont az iskola hallgatattna el