Mindig csodáltam, sőt irigyeltem is néha, rejtve magamba, kimondatlan, mikor láttam, ahogyan a lányom és anyám mennyire szeretik egymást, ragaszkodnak egymáshoz.

Zsigerből, mélyről, valahonnan, ahova én már be se férek talán soha.

Igen, irigykedve, hiszne én voltam mindig anyám szive csücske, egyetlen fiacskája, és a lányom szorított ki a legjobban szeretett helyzetemből.

Öröm nézni őket, ahogyan esznek, beszélnek, csevegnek, csivegnek, sustorognak, mint a szerelmesek, titkaikat megosztva.

Anyámból újra gyermek lesz, Abigél komoly asszony.

Nevetve együtt szállnak, sírva összeborulnak.

Ritkák, mint emberek, kik egymásra találnak.

Amikor Abigél hazamegy Olasztelekre, pár nap múlva átveszi az erdővidéki tájszólást.

Május 11-én otthon voltunk, kikeltek a csirkék, a csürkék.

Abigél kedvenc állatai, kicsi kora óta mindig van kedvenc tyúkja, Diana vagy Bori, telefonáláskor is megkérdezte nagyanyját, hogy vannak.

Itthon pár éve csak egy kutyánk van, tavaly karácsony óta papagájok, illetve most csak Pityu, mert Gizi megdöglött.

A falusfeleink ferde szemmel nézték eleinte, ahogyan tyúkok, disznók nélkül maradtunk, akertet kiadtuk bérbe. Hogy nem gazdálkodunk. Ezzel is eltávolodva az ő éeltformájuktól.

Így Abigél számára hazamenni Olasztelekre nemcsak a nagyszülők szeretetét, közelségét jelenti, az első unokatestvérekhez való ragaszkodást, hanem életforma váltást is. Mert Laborfalván falun élünk ugyen, de nincsenek háziállatok, sem veteményes, így Olaszteleken kerül “igazi”, “hagyományos” falusi környezetben, ahol veteményes, gyümölcsös, tyúkok, kecskék, diszók stb. testközelbe kerülnek.

Április hetedikén Abigéllel báránytokányt készítettünk üstben az udvaron.

Igaz csak én eszem meg a bárány húst, a lányok csak a disznóhúst eszik meg.

Érdekes familia vagyunk: én a tejtermékek közül csak a vajat tudom megenni, anyukám szerint már cscsemő koromban is így volt, anyatejet 16 hónapig kaptam, azután a kakaóst megittam anyai szigor hatására, nagy nehezen, de amióta ez megszünt, nem iszom tejet.
Sajtot, ordát, turót soha sem ettem, sem semmi olyant, amiben benne vannak ezek.

Mária nem eszik csak disznóhúst, Abigél megette kisebb korában a bárányt is, a csirkét is, mostanság nem eszi meg. Szerencsére a tejtermékeket igen.

A báránytokány finomra sikerült, a harangozóval meg es ettük.

Március óta nem írtam bejegyzést a blogomba…

Valahogy nem volt kedvem írni, lehet a megosztási kényszer szünetelt, inkább magamba éltem meg a dolgokat, pedig lett volna miről írjak.

1. Megszünt a munkahelyem, ahol tíz évig dolgoztam.

2. Bulgáriában voltunk egy hétvégét.

3. Parókiajavítás

4. Mindennapok.

5. Egyházi érdekes dolgok …

stb

de inkább nem írtam, mert úgy láttam jónak, ha hagyom, hogy a lustaság, az oblomovság, patópálság győz felettem. Igaz most is így van, csak éppen leírtam ezeket a sorokat.

Odakinn esik, Mária fizetésosztáson Szentgyörgyön, Abi még alszik.

Mostanság nem tudok annyit cigizni, hogy jól lakjak nikotinnal, olyan ez, mint mikor be van rúgva az ember, tökrészeg, s még mindig kell egy deci. Már inni sem tud, de kívánja az alkoholt. Nikotinnal teli is nikotinéhes vagyok, még szerencs, hogy nem gondolok arra, milyen is lehet a tüdőm, szívemben az erek lassú dugulása.

Napi két csomag sem elég lassan, s pénzem sem lesz megvenni a cigit.

Gondolni sem merek arra, min kell majd átmenjek, mikor le KELL majd szokjak a cigiről.

- AZ alkoholtól kimossák, kitakarítják az embert, két hét alatt aránylag kitisztul, nem kivánja. Igaz az eslő pár nap, érzed, jó lenne megdögleni, ha nem ihatsz bár egy kortyot.

Most a szöveg vitt …

nem is erről akartam írni, de lehet erről akart a szöveg beszélni, vagy fene tudja.

Nem moderálom magam.

Mehet.