egy perce hívott a komám (fél hét reggel), hogy tegnap este meghalt a faluban egy 8 éves kislány, unitárius

közben jött az édesanya Máriához, a lelkészéhez, még reggel fél nyolckor, nehéz ilyenkor bárbit is mondani
egy gödörbe esett bele, és a gödör szélén lévő kiselejtezett kányha ráesett

éppen most akartam az udvarokon lévő fölösleges kacatokról írni, de az élet felülírta ezt a témát

Pénteken Abigélt is elvittem, hogy nezze meg a kecskéket. Igazából nem kellett elvinni, hiszen ahogy hazaérünkOlasztelekre, egyből Évikéékhez akar menni, testvérem lánya Évike, most 18. éves, érettségi előtt álló szép, nagy leány :), de Abi magától nem menne hátra az állatokhoz, inkább zenét hallgat Évikével. Érdekes a kettőjük viszonya, hiszen a tíz év korkülönbség ellenére jól kijönnek.

Sz óval pénteken Abigél is bejött a sógor kecskéihez, apáméknak is van négy kecskéjük, azokkal már barátozott, játszott, így nem voltak teljesen idegenek.

(Úgy láccik divat a kecske a családban :), pedig sohasem volt eddig kecske a családban, a kecske is egy kicsit olyan a székelyeknél, mint Tamási szamara. Amúgy a kecske a szegény ember tehene. Apám a tehenet pár éve eladta, hogy többet nem gazdálkodik, bányász nyugdíjasként pihen. De pár év múlva csak kellett valami állat az életbe, mert anélkül üres, így vett 3 kecskét )

A kecskék azonban Abit kikerüték, Évával, Árpáddal, sógorral, velem játszottak a gidák, de Abit számba sem vették. Aztán Évikének jött az ötlete, hogy cseréljenek kabátot, mert a gidák nem szeretik a föst, a fösföst, ahogy nálunk mondják…

A kabát csere után is egy darabig kerülték a gidák Abit, a leányzó már a sírás határán leledzett, mikor egy gida hátulról rászökött, s utána a többi, azután már vele is hajlandóak voltak játszani.

az elmúlt években, amikor hazamegyek Olasztelekre, minden alkalommal jönnek édesapámékhoz kolduló, száldobosi cigánygyermekek

gyermekkoromban nem jártak, igaz jóval kevesebben is voltak akkor Száldoboson

gyermekként cigányszekereket láttam, főleg szerdán, mikor mentek Barótra piacra, teli voltak azok is gyermekekkel, de gyermekek magukra nem indultak el. Esetleg a szülőkkel gyalog, amikor seprűt árultak a faluban, decsak gyermekeket: soha. És nem jártak koldulni, seprűt, fakanalat, ilyesmiket árultak, de koldulni nem jártak.

Kb. a 1990-es évek végén indultak meg, akkor volt a nagy demográfiai robbanás is, igazából megdublázódott a cigány lakósság Száldoboson 15 év alatt, most már szinte tízévente duplázódnak

Sz üleim elmeséléséből úgy veszem ki, hogy naponta járnak Olasztelekre koldulni, kisebb gyermekek csoportokba, egyet “örökbe” is vettek apámék, neki mindig adnak, a többiek addig kint várják.

A nagyobbak azonban leg többsőle zör elveszik tőle, így megetetik vele még az udvar az ételt.

A kamaszkorú koldusok már szemtelenek is, ha nem kapnak leköpiködik, átkozzák a gazdát. Magyarul a gyermekek, kamaszok, fiatalok csak pár szót tudnak, a “munkájukhoz” feltétlen szükséges szavakat csak.

Új iskolát építetettek nekik, román anyanyelvűek, jelenleg 120 terhes asszony, leány van közöttük.

Kirajzottak. Száldobos nem elég már a megélhetéshez. Igazából nem tudom meddig járnak el, de biztos van egy határ, hiszen a bölönpataki cigányoknak is kell terület.