a fájdalmat. Ősszel a hagymás virágaimat letakartam falevéllel, s tegnap délután szép vasárnapi napsütésben, miután észrevettem, hogy a tulipánok, nárciszok ki szeretnének bújni, ki akartam takarni …

egy félórai munka után, a zegyik lehajlásnál éles fájdalom nyilalt a bal oldalamba, hátul és elől egyszerre, ágyék és vesetájt…

nem akartam észre venni és még egy órát dolgoztam, azt hiszem melegében nem volt annyira erős a fájdalom, mert estére, mikor bementem, se ülni, se állni, se feküdni nem tudtam fájdalommentesen,

éccakára bevettem a szokásos altatókat, amiket pár napja kihagytam, mert nélkülük is el tudtam aludni

a pirulák hatására elaludtam, így a fájdalom megszünt

Abigél ébresztett ötkor, ment ki éppen a fürdőbe, s negyed hat tájt, s azóta olvasom az újságokat az interneten, cigi, kávé, kezdett világosodni, s a fájdalom velem ébredt, sokszor türhetetlen szinte, bármerre fordulok, járkálok, ülök. Ismeretlen számomra a fájdalom, néhány fogfájást, s a 2002es gyomorfájást leszámítva.

szokatlan, és idegesítő ez a tehetetlenség, mert nem tehetek semmit, csak néha próbára magam, meddig bírom, a zoknim se tudtam felhúzni.

nem hiszem, hogy a szenvedés nemesít, szebbé tesz, kurvára nem hiszem, inkább csak káromkodni tudok, a tehetetlen ember fegyvere, tudom, apám sokszor mondta ezt gyermekkoromba, persze azért ős is volt ezen elmélet szerint tehetetlen

egy óra múlva órát kell tartanom, s nem tudok se ülni, se állni, se menni, anélkül, hogy ne szaggatna az élejs fájdalom, nem tudom, mit fogok csinálni, valószínű orvoshoz megyek.

a fájdalom valami hibát jelez, jel, ami arra jó, hogy utána nézzen az ember, értelmezze, erre jó az orvos, a fájdalom profi olvasója, de nekem inkább megszüntetésre lenne elsősorban szükség, s csak utána pofázásra,

fel kell álljak, de nem tudok, a francba,

l—–sz

most se javítom ki a zelütéseket …