Archívum: 2006. december.

Karácsony, a harminchetedik

Mikor születtem, 1969-ben, december 22. napján, nem tudom volt-e hó. Sohasem kérdeztem jó anyámat.

Most nincs. A tegnap hullott egy nagyon kevés, de azt nagyon jó indulattal sem lehet annak nevezni.

Zöld karácsony. Igen. Nem fekete: zöld. Mert a fű sok helyen még zöld.

A farkasboroszlán kivirágzott. Elkeverte a hónapokat. Fogócskát játszik az időjárás.

A 8 éves keresztfiam halálkomolyan magyarázta: a globális felmelegedés az oka.

Mikulás

Nincs hó. Fogy a tüzelőfa.

Tegnap Mikulás volt, december ötödike mindig különleges nap volt számomra: Mikulás napja, plusz Dalmi tetvérem születésnapja is.

1992 óta, mikor meghalt Dalmi, azóta a Mikulás napja inkább a bánat, mint az öröm napja számomra. Öröm, mikor látom Abigél örömét. De ott van mindig az is, hogy nem köszönthetem Dalmit többet a születésnapján.

Szüleimet mindig felhívom ezen a napon, mindenről beszélünk, csak éppen arról nem, ami mindegyiküknek nagyon fáj: a Hiány, Dalmi hiánya. Pedig róla szeretnénk beszélni, de kiméletből hallgatunk róla.

Most lenne 41 éves.

Ördögszekér

Ma Sepsiszentgyörgyön a Háromszék táncegyüttes előadásában: Ördögszekér.

Leghatásosabb a vége volt, ahogyan a székelyeket bedobozolták.

Érdemes megnezni.

Írás

Az írás kényszere, vagy a megmutatkozásé, ami a bloggereket a netre viszi?

az unitárius blogg nem akaródzik élni, az emberek nem akarnak, tudnak unitáriusként megnyilatkozni.

Magábafordul mindenki? Nincs, amit elmeséljen? amit felírjon erre a táblára? hogy itt vagyok, hogy figyeljetek, ma ezt, a tegnap azt csináltam, ma ezt olvastam, köd volt Laborfalván, a grippa leütte az egész családot, de már mászunkk ki belőle. Tegnap a Nőszövetszégen harminc fehérnép hallgatta Gazda József és Bernád Ilona előadását a népi gyógyászatról és az amerikai magyarokról.

Hogy van játszópark Laborfalván a gyermekek nagy örömére.

Kivetitővel filmeket nézünk a gyermekekkel, fiatalokkal, mozizunk, mint a régi szép időkben :)

Inkább befordulunk, és ebben nincs es semmi baj. Hiszen mindenki maga választja meg pályáját.

Közösségről nehéz úgy beszélni, ha nem keressük egymást. Mert nem.

Minek?

A Gulágot olvastam tegnap, tegnapelőtt, de nem olvasom tovább. Fáraszt. Nem akarom olvasni a gaztetteket.

Ma Gazda Józsefék amerikás könyvét futottam át, egy kicsit keserű szájízzel. Többet, jobbat vártam. Életszerűbbet. Gördülékenyebbet.

Végig éreztem a kényszert, hogy az egész út alatt aarra gondoltak: ebből könyv kell szülessen. Az írás könnyedsége hiányzott. A megszerkesztettség átlátszik az egész szövegen.

Az előző Gazda könyvek, amikor rövid szövegrészekkel építkezik (öreg parasztok, csángók szövegeiből) sokkal gördülékenyebbek, élethűbbek voltak. teccettek.