Amíg nem voltunk otthon, meghozták a kántori kert bérét: hét zsák pityókát. Nincs kántor, Mária kántorizál, ez a bére.
Két átlátszó zsákban arányleg elfogadhat pityóka, öt csihányzsákban: zsákbamacska. Levittem a pincében, kiürítettem, s most látom: takarmány pityóka. Érzem, megüt a guta.

Legszívesebben seggberúgódnám a zilletőt, de tudom, hogy nem foigom megtenni.

Ez a becsület, ahogyan a pappal bánnak az emberek. Ahol lehet kib@sznak vele.

Neki a takarmány pityóka, a félig, vagy egészen rothadt es jó.

Hogyan elehet ezt normálisan megoldani?

Ha szólok, és szólni fogok., még ők fognak megsértődni.

A faluban még ilyen hitvány pityókát nem láttam. Az idén nagyon szép termés lett.

Az elv, hogy mindenhonnan a legtöbb hasznot behajtani, a becsület sem számít. A füldért nem kértünk egyebet, csak 7 zsák étkezési pityókát, sokkal kevesebbet, mert hát unitárius embernek adtuk ki. És ez a válasz. Ez az unitárius becsület?

Nem hiszem. De most nagyon mérges vagyok. Inkább nem es írok többet.

Havazásra ébredtem..

Unitárius Farkas Árpád verse:

Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
vigasztaló-nagy csöndes ének,
lélegzete a mindenségnek.
Havazás lennék, mintha volna
kedvem és pénzem annyi hóra,
mellyel ember ily hitvány bőrben
havazhat egész esztendőben.
Lassún, mint akit nem is kérnek,
lennék Föld felett lengő ének,
egy szál ingben is elringatnám,
elmúlásommal sem ríkatnám.
Lennék mindenség ingecskéje,
öltözködnék a szegénységre,
ne üssön át az éjszakákon
vacogó lélek, fázó álom.
Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
csitítgató is ott, hol láz van.
Méltóságos a pusztulásban.

A halál is az életünk része. A régiek számára szerves része volt, nem tragédiaként fogták fel, együtt tudtak élni a halállal. Most botránynak tekintjük. Nincs helye a kultúránkban. A halottak napja is inkább díszletekben jelenik meg, a gondolatiság, az életszerűség nélkül. A temetők felvonuló tereppé válnak, a máskor elhagyott temetőket ellepik a képmutatók, vagy a bűnbánók.
Én nem megyek soha ilyenkor a temetőbe, még fényképezni sem. A halottaim velem, bennem élnek

“-Bárki halott fölött csak egyetlen imát illik elmondani.
- És Sztálinért is ezt mondaná el?
-Hát persze.
_ És Hitlerért?
- A gonosznak is fokozata vannak, Sancho, miként a jónak. Az élõk között még rangsorolhatunk, de a halottak között nem. Mindnyájuknak egyforma szükségük van a mio imádságunkra. ” (Graham Green: Monsignore Quijote)

reggel. hóharmat. fagy. iskola. kályhában ropog a tűz. a lányok alszanak.

az első csempekályhát 11 éve raktuk, Kolozsvárról jöttem haza, az agyag, maradék csempe kupacba a szoba közepén, MÁria istentiszteleten

mindjárt elkések