Ezek a szép csende esték, amikor a család együtt van, ezek az élet ritka szép pillanatai.

De igazán együtt vagyunk-e? Én itt ülök a gépnél, írom ezeket a sorokat, Mária a kedvenc sarkában, a fotelben, a meleg csempe mellett. Abici a szobájában olvassa a Juhász Gyula Mese című versét, amit szerdára meg kell tanuljon. Vagy csak azt mondta nekem, s közben filmet néz

S mégis, nyutató az a tudat, hogy együtt a család. Egy biztonásgot nyújtó hely: meleg, mint az anyaméh, viharos, mint a tenger, egy biztos pont az életben.

Most már nem a szülői ház az otthonom, hanem ez a parókia, ahova ezelőtt 11 évvel jöttünk.

Abigél a barátjával tervezgették a jövőt, hogy milyen lesz, mikor megnőnek. Bulcső határozottan kijelentette, hogy ő a szülői hában fog élni felnőtt fejjel is, a családja is ott fog lenni. Erre Abigél is rákontrázott, hogy ő is.

Mikor finoman figyelmeztettem, hogy erre elég kevés az esélye, hitetlenül nézett rám, azt gondolva, hogy megint egy újabb márkós-székelyes süket viccet eresztettem meg.

És amikor halálkomolyan elmagyaráztam neki, hogy ez nem a MI házunk, nem a MI tulajdonunk, zokogni kezdett, hogy ő nem akar sehova sem költözni!!!!!

Nem tudom más pap, katona stb. gyermek hogyan éli ezt meg, azt hogy a gyermekkora tere, naagy valószínűségel nem lesz a felnőtt korré is, az hogy ahol él, nem a z ő tulajdona, csak használhatja, de nem birtokolhatja,, a szó szoros értelmében.

Abigél nem hajlandó egyelőre még elfogadni a gondolatát sem annak, hogy nem Laaborfalván fogja leélni az életét.

Igaz, én sem gondoltam soha gyermekoromban, hogy nem Olaszteleken fogok élni egész életemben. A ház az én házam, a kert, a gyümölcsfák. Most is, ha kivénül egy alma, szilva vagy körte fa, és ki kell vágni, őgy érzem, hogy az életemből vesznek el.

Ha úgy megyek haza, hogy édesapám valamit átalakított az udvaron, a házzon, a kerten, egyik szemem kacag, mert még van ereje a munkához, a másik sír, mert gyermekkorom helyszíneire lasan nem ismerek rá.

Igaz, van amikor magamra se

Az otthonom már nem otthonom, az otthonom az otthonom.

Nem hiszek Tamási Áronnak, hogy azért lennénk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Nem lehet egy otthon, a cél. Sőt több sem.

Mert az embernek lehet több otthona is. Az otthon az, ahol a családja van.

Az otthon, a zotthon teremtés csak eszköz lehet, számomra legalábbis. Egy nyugodt, harmonikusabb, vitatkozós életre

Közben jött Abigél, hogy nézzünk meg együtt egy filmet a szobájában. Amcsi film, román felirattal, élveztem, ahogyan fordított nekem angolból. Az élet másik nagy ajándéka, hogy Berkeleyben megtanult angolul. Cartoon Networkot is angolul nézi, most már a suliban is tanul angolt, így remélem nem fogja elfelejteni az angol nyelvet.