A halál is az életünk része. A régiek számára szerves része volt, nem tragédiaként fogták fel, együtt tudtak élni a halállal. Most botránynak tekintjük. Nincs helye a kultúránkban. A halottak napja is inkább díszletekben jelenik meg, a gondolatiság, az életszerűség nélkül. A temetők felvonuló tereppé válnak, a máskor elhagyott temetőket ellepik a képmutatók, vagy a bűnbánók.
Én nem megyek soha ilyenkor a temetőbe, még fényképezni sem. A halottaim velem, bennem élnek

“-Bárki halott fölött csak egyetlen imát illik elmondani.
- És Sztálinért is ezt mondaná el?
-Hát persze.
_ És Hitlerért?
- A gonosznak is fokozata vannak, Sancho, miként a jónak. Az élõk között még rangsorolhatunk, de a halottak között nem. Mindnyájuknak egyforma szükségük van a mio imádságunkra. ” (Graham Green: Monsignore Quijote)

reggel. hóharmat. fagy. iskola. kályhában ropog a tűz. a lányok alszanak.

az első csempekályhát 11 éve raktuk, Kolozsvárról jöttem haza, az agyag, maradék csempe kupacba a szoba közepén, MÁria istentiszteleten

mindjárt elkések