próba
ez az első blogg bejegyzés, nem biztos hosszas lesz, vagy tartalmas
próbáltam a képeimet feltöltenni, az uniképtárra, de nemigazán sikerült.
remélem ez a bejegyzés olvasható lesz.
érdekes történet:
A lányunk, aki elmúlt nyolc éves, a múlt héten rákérdezett, hogy van-e angyal, amire én bevallottam, hogy nincs.
Abigél erre nemes egyszerűséggel kijelenette, hogy apuka, akkor Isten sincs. Utána rámnézett, és együttérzűen felsóhajtott: de anyuka még hiszi!!
Úgy mondta ezt, mintha ideje lenne anyukának is megmondani, hogy csak a mesében vannak angyalok, istenek. Próbáltam elmagyarázni, hogy az Isten azért nem olyan mint az angyal, hogy vannak akik hisznek Istenbe, vannak akik keresik, s vannak akik tagadják, nem hiszik. És te apuka?
