Tegnap este a szentivánlaborfalvi ökumenikus nőszövetség szervezésében a Sepsiszentgyörgy körüli unitárius Nőszövetségek tagjai találkoztak. Kálnok, Sepsiköröspatak, Sepsiszentkirály, Sepsiszentgyörgy, Kökös és Szentivánlaborfalva falvak asszonyai.
Még mindig bennem van az az érzés, mit tegnap éreztem, mikor kinevettek egyesek, mikor meglátták rajtam a kokárdát.
Vajon valóban nevetséges március 15-e reggelén kitűzni a kokárdát? Annyira retró, ahogy a lányom mondaná?
Nem trendi bizonyos körökben.
1991-ben posztliciben jártam Sepsiszentgyörgyön. Március 15-én nem akart beengedni órára egy román nemzetiségű tanár, mert kokárda volt a kabátomon, de én csak bementem, sőt a kabátom se vettem le.
Zavarta őt a piros-fehér-zöld.
De a kinevetés ennél is rosszabb, főleg ha magyaroktól jön. Székelyektől.
Azóta is bennem az az érzés, és azon gondolkozom, hol rontottuk el: mert nem kötelező hordani, de a nem hordástól a kinevetésig hosszú az út és agymosással teli.
Powered by FireStats
