Pap Mária: Pünkösd ígérete

Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
ApCsel 2,39

Ünneplő gyülekezet, kedves testvéreim,

pünkösd ünnepének kettős jelentősége van, de ez a kettősség elválaszthatatlan egymástól. Pünkösdkor ünneplejük az első keresztény közösség megalakulását, tehát az egyház születését és a szentlélek kitöltését. A kettő elválaszthatatlan egymástól, hiszen a lélek ereje segítette az apostolokat az evangélium hirdetésében és indította arra az őket hallgató tömeget, hogy megtérjenek és tanítványokká legyenek.
Pünkösd tulajdonképpen egy családi ünnep. Úgy, ahogy a családban minden születésnap alkalmával visszaemlékezünk a kezdetekre, úgy pünkösd ünnepén egy nagy család, a kereszténység megalakulásának körülményeit elevenítjük fel. Születésnapokkor összegyűl a család, megajándékozzuk az ünnepeltet, felelevenítünk örömteli és szomorú pillanatokat, számba vesszük az élőket és megemlékezünk a holtakról. Pünkösdkor is ugyanezt teszi a nagy keresztény család, emlékezik a kezdetekre, hogy erőt nyerjen a jelenhez és reménységet a jövendőhöz.
Mert mi is történt pünkösdkor, ötven napra húsvéttól?
A jézusi tanítványok a kezdeti elkeseredés és félelem után úgy döntöttek, hogy Jeruzsálemben maradnak és megvárják Jézusnak azon ígéretét, mely szerint az Atya, lelkének erejével segíteni fogja őket munkájuk folytatásában. Hogy erre miért kellett várni éppen ötven napot, annak magyarázata a zsidó ünnepkörben található. Ugyanis a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepelte a zsidóság a Hetek v. Aratás ünnepét, amikor újra nagy tömegek gyűltek össze Jeruzsálemben, hiszen ez a nap nagy nemzeti és vallási ünnep volt számukra. Az előírások szerint, minden hithű zsidó férfinak ott kellett lennie a templomban, bemutatni az áldozatot és hálád adni Istennek.
Nem véletlen hát, hogy ezen a nagy zsidó ünnepen álltak ki először a tanítványok, hogy az összegyűlt tömegnek Jézusról és az ő tanításáról beszéljenek.
A bibliai tudósítás szerint sebesen zúgó szél és tüzes nyelvek kísérték az eseményt, és az apostolok megteltek szentlélekkel. A templom előtt összegyűlt zsidó férfiaknak Péter apostol beszélt Jézusról, felszólította őket a megtérésre és keresztségre, hogy megkapják a szentlélek ajándékát, nemcsak ők, hanem gyermekeik is.
Az apostol beszéde nem maradt hatástalan, és ha kissé túlzásnak is tartjuk a háromezer ember megtérését, több mint bizonyos, hogy megalakult egy kis közösség, amellyel útnak indult a keresztény egyház.
Pünkösd ünnepének igazi jelentősége azonban nem a látványos külsőségekben van, nem a zúgó szélben és tüzes lángnyelvekben, nem a megtértek sokaságában, hanem abban a csodálatos ígéretben, mely Péter apostol szájából elhangzik: “ mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek…”
Hogy az apostol nem felelőtlenül beszélt, annak ő maga volt a bizonysága, akinek életében ez az ígéret már valósággá vált, aki már megtapasztalta a lélek ajándékát. Azt a lelki erőt, mely Istentől jött és segítette őt megváltozni, felnőni feladatához és vállalni a Mester hagyatékát. Az a Péter, aki húsvét előtt háromszor tagadta meg Jézust, aki a főpapi udvarban átkozódott és esküdözött, hogy nem ismeri a názáreti prófétát, csakhogy bőrét mentse, most bátran kiállt a tömeg elé bizonyságot tenni. A gyávából bátor lett, az árulóból hitvalló, mert Jézus ígérete Isten ajándékáról beteljesedett. Beteljesedett és valósággá vált, mert ez az ígéret nem embertől jött, hanem Istentől.
Mennyire szükségünk van nekünk is erre az ígéretre, nem az emberire, hanem az istenére. Az elmúlt hetek, napok mind emberi ígéretekről szóltak és kiderült, hogy mennyit is érnek. Most látjuk csak igazán, most ébredünk rá, hogy mennyire hamis ígéretek árnyékában éltünk, most, amikor a kártyavár összeomlani látszik, és nekünk el kell hordoznunk a következményeket. A nyugodt öregkor ígérete, a biztos munkahely ígérete, gyermekeink jobb és szebb jövőjének ígérete merő ábrándnak bizonyul. Bizony, az emberi ígéret legtöbbször fedezet nélküli, pedig olyan sokszor és olyan könnyen kötelezzük el magunkat. Szülő ígér gyermekének szeretetet és gondoskodást, aztán elvárja, hogy mások tanítsák, mások neveljék, mások mutassanak példát. Házastárs ígér örök hűséget társának, aztán az első vihar után, utjaik elválnak. Gyermekek ígérnek gondoskodást és szeretetet szüleiknek, aztán idegenek jótékonyságától és gondoskodásától függenek öregeink, mert a gyermekek túl távol vannak, túl elfoglaltak, túl közömbösek. Egyháztag ígér hűséget vallásos közösségének, de évekig a templom fele sem megy és nem vállal semmilyen felelősséget. Székely tűz kokárdát nemzeti ünnepen és teli torokból énekli a himnuszt, de nem őrzi nyelve tisztaságát, nem ápolja hagyományait, nem ismeri történelmét és lelkifurdalás nélkül eladja örökségét annak, aki többet fizet.
Ígérünk egymásnak és ígérgetnek nekünk, aztán semmi sem történik, csak a nagy bizonytalanság és keserűség. Igen, mert az emberi ígéretek mindig bizonytalanok és feltételhez kötöttek. Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkban, kimondva vagy kimondatlanul is ott van az igény, hogy az ígéret csak akkor teljesedik be, ha valamit kapunk cserében: anyagiakat, lelkieket, gyógyulást, segítséget.
Péter azonban nem ilyen ígéretről beszél, ami emberi akarat vagy várakozás korlátozhat, ami bizonytalanságból és kiszolgáltatottságból születik, ami feltételhez van kötve és soha be nem teljesedik.
Péter apostol az isteni erő kitöltéséről beszél, mely mindannyiunknak kijár feltétel nélkül és bizonyosan. Ennek az ígéretnek semmi sem szab határt- sem tér, sem idő-, hiszen nemcsak rólunk, jelenlevőkről van szó, hanem a távollevőkről, nemcsak rólunk, itt és most élőkről, hanem gyermekeinkről és utódainkról. ez az ígéret minden kor minden gyermekéhez szól, aki Isten közelségében törekedik élni.
Ennek az ígéretnek a valóságát érzi és tapasztalja meg lelkében az a kicsiny közösség, mely pünkösd ünnepén elkötelezi magát Jézus követésére- ennek az ígéretnek a valóságát kell megéreznünk és megtapasztalnunk nekünk is, hogy erőforrása legyen életünknek és mindennapjainknak.
Sok mindenre van szükségünk az előttünk álló megpróbáló időkben. Szükségünk less testi erőre a munkához, türelemre és bölcsességre a mindennapokhoz, szeretetre és egyetértésre a közösségeinkben, összefogásra a nehézségek elviselésére, de mindenekfelett a lélek erejére. Mert a test erejének korlátot szab az idő, a betegség, a nyugtalanság, de a lélek ereje korlátlan, mert istenhitünkben gyökerezik. Abban a hitben, mely meglátja a sötétségben, a megpróbáltatások között is az atyai szeretet mélységét és ereét és reménységet nyer a holnaphoz. Abban a hitben, mely megérti és megérzi, hogy Isten gyermekienként élni, lelkének töredékét hordozni, áldás.
Abban a hitben, mely megláttatja velem, mennyire fontos és mennyire értékes az én életem, hitem és munkám magamnak, szeretteimnek, közösségemnek és mindezeken keresztül Istennek.
Abban a hitben, mely megláttatja velem, hogy soha nem vagyok egyedül, mert egy közösséghez tartozom, egy nagycsaládhoz, melyben lehetnek ugyan ellentétek és véleménykülönbségek, de mégiscsak az enyém és helyem van az asztalánál, feladatom a megtartásánál.
Istennek ereje itt van mibennünk és miközöttünk, nemcsak pünkösdkor, hanem életünk minden pillanatában, valahányszor gyermekeiként, a kis és nagycsaládban egyaránt a lélek erejével és a szeretet megtartásával törekedünk élni. Istennek ereje itt van velünk és közöttünk, valahányszor egy akarattal együtt tudunk lenni, felvállalva emberségünket, magyarságunkat, unitárius hitünket az ő ügyének szolgálatában.
Áldásnak adott minket az Úr szeretteinknek és egymásnak, hogy a lélek erejével élve dolgozzunk, reméljünk, higgyünk és szeressünk, beteljesítve ígéretét életünkben és gyermekeink életében.
Pünkösd ünnepén az áldásnak ez a megtapasztalása töltse be lelkünket és erősítsen hitünkben, összetartásunkban és szeretetünkben.
Ámen