Komjátszegi Unitárius Egyházközség

A képet festette: Felházi Ágnes festőművésznő

Ima

Gondviselő egy igaz Istenünk, mennyei Atyánk.

Meghatódva állunk meg az áhítatnak, az imádságnak ebben a kedves templomában, ahol átérezzük a veled való együttlét és az egymásra találás áldott örömét, lelkünket bizsergető, simogató meleg hangulatát. A lélek és eszmélés mélységeiből feltörő érzések szorongatásában mindenek előtt, most téged keresünk, téged idézünk, hogy átadjuk neked hálánkat és köszönetünket, mindenért, amit adtál és mindazért, amik vagyunk, amivé lettünk. Merthogy életet és erőt adtál, lelket oltottál belénk, életünk kiteljesítésére pedig lehetőséget nyújtottál, és megérteted velünk létünk célját, munkánk jelentőségét. Szívünk és lelkünk megtelik hálaadással, értelmünket kitölti a boldog felismerés , hogy van egy mennyei Atyánk, aki megkínál az élet vizével, aztán kézen fogva vezet az ezerarcú élet gyakran válságos, emberpróbálóan és lélekmorzsolóan küzdelmes, de olykor örömteli, megnyugvásokkal is megtűzdelt ösvényein.

Atyánk mindig is éreztük, hogy te Gondviselő szeretettel figyelted életünk kibontakozását , ott állottál a régi úton, amelyen valaha elindultunk amikor ügyed szolgálatára elszegődtünk, annyi szép álommal és boldog lelkesedéssel, és amelyen sokszor súlyos fizikai terhek, és lelki szorongattatások közepette sem engedted, hogy elveszítsük önmagunkat.

A magunkba szállás áldott alkalmainak mérföldköveinél gyakran széthordozzuk

tekintetünket az elmúlt idők tanúvallomásainak színhelyén, egyszerű de meleg hangulatú otthonainkon, a benne lakó szívünkhöz közelálló drága szeretteinken, barátaink társaságában, könyvtárak és íróasztalok megkopott iratain, a gyülekezetekben végzett önzetlen szolgálatokban és sok-sok nyomon, amelyek előttünk mind beszédessé vállnak, és megszólalnak. Bonyolult és nehéz, tengernyi ágazatú utak ezek amelyeken idáig jutottunk, de valami, mint egy isteni erő, vitt, sodort magával, mint szél a porszemet. Most szárnyra kap az emlékezés és, mint gyors röptű madár bejárja az évtizedeket, minden régi kedves, vagy szomorú helyet, majd letesz, hogy életünk lenyugvó napjainak bágyadó sugarainál megszépítse az emlékezéseink alkonyát.

De előbb még megállunk itt a templomban, ahová most a közelről vagy távolabbról érkezve egy közös akarattal jöttünk, hogy részesei legyünk egy az élet természetes folyamataként bekövetkező eseménynek. Amikor Unitárius egyházunk nagyobb családi közösségében, ennek a kis lélekszámú komjátszegi közösségnek a lelkipásztora, és a gyülekezet tagjainak útjai, a búcsúzás határkövéhez érkezve elválnak egymástól, az egykori örömök, vagy könnyes események családias szeretetében és hangulatában eltöltött negyedszázad emlékeivel meggazdagodva.

Áldd meg Atyánk ezt az együttlétet, mint az eddigieket is megáldottad, maradj velünk, amint eddig is velünk voltál. Cselekedd, hogy ennek a találkozásnak és a közös munkában és szolgálatban eltöltött időnek ne csupán az emléke maradjon, de maradjon eleven bennünk közös múltunk együvé tartozásunk, egymás iránt elkötelezett felelősségünk tudata és családunk, népünk és egyházunk iránti féltő szeretet és áldozatvállalás. Érezzük át újra és újra, hogy mi mindig összetartozunk és vészben és viharban, és jó vagy balsorsban is megmaradhassunk irántad és az egymás iránti szeretetben.

Áldd meg Egyetemes Unitárius egyházunkat bölcs vezetőkkel, hogy ebben a felgyorsult iramú, megváltozott értékrendű, zűrzavaros, világban a megmaradás útján vezéreljenek bennünket. Áldd meg egyházunkat hűséggel és önzetlen lelkülettel szolgáló pásztorokkal, legyenek ők a gyülekezetekben a tiszta jézusi evangélium hiteles szószólói, áldd meg a komjátszegi egyházközségünk minden tagját, hogy sem magasság, sem mélység, sem jelenvalók, sem elkövetkezendők el ne tántorítsák őket a te szerelmedtől, amely vagyon a Jézus Krisztus által.

És végül áldd meg ennek a templomi gyülekezetnek minden jelenlevő tagját, hogy mindannyian lélekben gazdag gyümölcsöket teremjünk a te dicsőségedre. Ámen.

———————————————

Megsegített az Úr.. 1Sám 7,12

K.T.

Elöljáróban szeretném elmondani, hogy előttetek tartandó beszédem, mind formai, mind tartalmi szempontból eltér a megszokott prédikáció követelményeitől. Ma nem az evangéliumnak hozzánk szóló valláserkölcsi üzenetét hirdetem, nem is mai nappal, advent első vasárnapjával kezdődő időszak várakozásáról, vagy a karácsony felé tartó felkészülésünkről szólók. Mert úgy éreztem, hogy egy hosszúra nyúlt lelkészi szolgálat után elérkezett az időt arra, hogy megváljak és a mai vasárnapon tartott istentiszteleten elköszönjek az én kedves gyülekezetemtől és a szolgálat staféta botját is átadjam az utánam jövőnek.

Tekintettel azonban arra, hogy a jelenleg még érvényben levő unitárius egyházi szertartásrendünk szerint minden egyházi beszédet a Szentírásból kiválasztott textusra kell megszerkesztenünk, és hogy megmaradjak a hagyományos egyházi beszéd felépítésénél is, egy a bibliából felolvasott idézethez kapcsolom mindazt, amit most elmondandó vagyok. Eszerint az Ótestamentum egyik kimagasló jelentőségű prófétája, Sámuel, amikor élete egyik legfontosabb, a filiszteusokkal vívott csatája után volt, a leírás szerint, a győzedelem színterén megállva, ott egy jelkövet állíttatott s arra véste fel megható vallomását: Ében-Háézer, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy mindeddig megsegített minket az Úr…. Azóta jelképesen Ében-Háézernek hívnak minden olyan határkövet vagy jelzőkövet, jelkövet, amelyet egy-egy kiemelkedő esemény után, a hálaadás emelt vagy örökített meg.

Egy ilyen képzeletbeli határkő mellett állok meg most én is az áhítatnak ebben a kedves templomában és visszatekintve életutam egy-egy kiemelkedő, vagy meghatározó kedves szakaszára, amely most végérvényesen mögöttem marad, hálatelt szívvel és alázatos lélekkel hajtom meg fejem a Mindenható előtt és teszek én is vallomást az Ószövetség nagy prófétájának szavaival: Ében Háézer: mind ez ideig megsegített engem az Isten. Legyen áldott az ő szent neve.

Itt, ettől a ma felállított jelképes, reményem szerint az utolsó előtti határkőnél megállva, arra a hátam mögött maradt útra tekintek, amelyet az egyház szolgálatában töltöttem el. El kell mondanom, vagy éppen azzal kell kezdenem, hogy 51 év telt el amióta, 1959-ben, kiléptem a teológiai Intézet falai közül lelkészi oklevéllel a zsebemben, és szárnyaló lelkesedéssel, a szolgálat égető lángjával a szívemben. S ha még az ezt megelőző 4 évre terjedő, teológusi éveket is hozzáadom, pontosan 55 esztendeje annak, hogy 1955-ben unitárius egyházunk szolgálatába szegődtem, ahogy Nyírő József erdélyi magyar írónk nevezte, „Isten igájába” léptem. Ebben a több, mint fél évszázadot magába foglaló és két évszázadra - a 20-dikra és 21-dikre - is kiterjedő viharos-fergeteges, korszakban, amelyet már lassan történelemmé formált a múló idő, gyakorló lelkészi szolgálatom a magyarszováti egyházközségben kezdődött, 1959 december 1-én, fél évszázaddal ezelőtt. De ez a kezdeti munka a lélek szántóföldjein csak néhány hónapig tarthatott, a gyakorlati lelkészi szolgálatnak még csak a megízlelésére sem volt elegendő, mert hamarosan, 4 hónap eltelte után, csaknem egy teljes esztendőt kellett katonai „mundérban” eltöltenem a nagyszebeni havasok, völgyzárógátat építő betontelepén és kőbányáiban a ránk kényszerített, szürkepufajkás munkaszolgálatban. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ilyen fajta katonai szolgálatot, amely egyet jelentett a kényszermunkával, haragosaimnak sem kívánnék). Aztán 1961-től a Székelyföldre, a Kis-Homoródmenti Oklándra kerültem . Ez a időszak volt az elindulás és szolgálatra való elkötelezés. Itt tudatosodott bennem lelkészi szolgálat értelme és értéke. Egy unitárius vallását és egyházát mélyen szerető gyülekezetben, amelynek tagjaival, egy megható, családias közösségben kerültünk közel egymáshoz, akikkel annyi esztendő után ma is visszajáró szolgálatainkban őrizzük szívünkben a kedves emlékeket. Aztán itt tettük meg az első lépéseket a családi élet szépséges, napsütéses, szellősímogatta, olykor szélborzolta útján 46 esztendővel ezelőtt, pontosan egy olyan szép novemberközépi napon, mint amilyen ezelőtt két héttel volt. Ettől kezdve feleségem is társammá szegődött a gyülekezetépítő szolgálatban mind a mai napig. És itt részesültünk drága gyermekeinkben a szülői örömök semmilyen más örömhöz és boldogsághoz nem hasonlítható áldott érzéseiben. Ez is egy ok arra, hogy ismételten kifejezem Isten iránti hálámat és köszönetemet.

16 esztendőn át tartott ez a gyülekezeti szolgálat Oklándon. Mindaddig, amíg 1977-ben egyházunk legfőbb méltóságai, és az egyházi Főhatóság, egy nagyobb egyházi területre az egyetemes egyház szolgálatára szólítottak, ahol 2001-ig töltöttem be a tanácsosi teendőket egyházunk központjában. Mélységes hálával és tisztelettel gondolok boldog emlékezetű püspökeimre, a kemény kezű, határozott nagyméltóságú Dr. Kiss Elekre, (aki mellesleg házassági megáldásban is részesített bennünket), az egyházközségeket végiglátogató, szelíd lelkületű Kovács Lajosra, és a tudós professzor és egyház mentő Erdő Jánosra, akiknek teljes mértékben élveztem a bizalmukat és akik értékelték szolgálatomat. Egyházunknak történelmében ez a korszak a legnehezebbek közé tartozott, amidőn szembe kellett nézni és meg kellett küzdeni egy ember- , egyház- és vallásellenes rezsim elnyomásával A fiatalabb nemzedék, azok, akik nem élték át ezt az emberpróbáló időt, akik csak hallomásból, az idősebb nemzedék elbeszéléseiből ismerték meg annak a „sötét világnak”, sötét évtizedeknek minden áldatlanságát, nehezen tudják elképzelni, hogy milyen nagy fizikai és lelki erőre, milyen józanságra és bátorságra volt szükséges ahhoz, hogy tekervényes utak vesztőiből megtaláljuk a megmaradás kivezető útjait. Mi, a magunk nemzedéke, nem választhattuk meg az időt, amelybe beleszülettünk, de felelősséget vállalhattunk és kellett is vállalnunk önmagunkért ebben a kapott időben. És elmondhatjuk, hogy híveinknek és lelkészeinknek nagy része, tették a dolgukat, végezték feladataikat, ahogy lehetett. És alázatos lélekkel adok hálát a gondviselő Istennek, hogy megmaradhattunk az odaadó szolgálatban, népünk és unitárius egyházunk iránti mélységes szeretetben és érte való aggódásban, még akkor is, ha ezt a szolgálatot csendes körültekintéssel és szerénységgel kellett végeznünk.

És végül lelkészi szolgálatom 1986-tól mind a mai napig Komjátszeghez ehhez a kis lélekszámú gyülekezethez kapcsolódott. Ez alkalommal én most ennél az utolsó előtti határkőnél erről szeretnék egy néhány mondatban megemlékezni. Rövid leszek megígérem.

Hogyan lettem ennek az egyházközségnek 1986-tól lelkésze, közel negyed századon át? Bár sokunk előtt ismert a történet, de nem hosszú, hát elmondom. Ismert volt a romániai egyházak helyzete a II. Világháború után berendezkedett és fokozatosan megerősödő szocilista-kommunista egyház és vallásellenes társadalomban, amely a teológiai hallgatók létszámának lecsökkentésével, lelkészhiányt generált az egyházakban. Az olyan kis lélekszámú egyházközségek, mint Komjátszeg, a lelkészhiány miatt, az időszak vége felé már nem tudta megtartani önállóságát. Benedek Sándor esperes úr, a kolozs-tordai egyházkörünk akkori egyházi vezetője, miután elődöm Komjátszegről egy nagyobb egyházközségbe távozott, felkért, hogy vállaljam el a beszolgálást, legalább átmenetileg minden második vasárnapon. Amikor elfoglaltságomra hivatkozva húzódoztam, akkor feleségemhez fordulva, az ő érzelmi kötödésére apellált azzal, hogy édesapja Rázmány Mór egyházunk akkori főszámvevője és minden felmenője innen származott, aki ő maga is, a háború utáni években 5 esztendeig volt Komjátszeg beszolgáló lelkésze, amíg 1952-ben a kommunista rendszer egyházunk első áldozataként, a Duna-csatorna építésére, kényszermunkára hurcolta. Nos, ha már az esperes úr a tiszteletes asszonyt ilyen érzelmi döntésre juttatta, akkor értelmetlenné vált számomra a további ellenállás. Ez ellen a családi hatalmi döntés ellen nem lehetett tovább érvelni. Az átmeneti szolgálatvállalásból így lett aztán 24 esztendő.

Az egyházközségben azonban csak 2001 után, már nyugdíjasként tudtam a szolgálatnak valamelyest több időt szentelni. Megpróbáltam mindent, amit a körülmények lehetővé tettek, hogy teljes értékű szolgálatot végezzek, mivel azonban nem lakhattam állandó jelleggel az egyházközségben, bizony sok nehézségem támadt, különösen a kiszállások, ingázások miatt.

Szerettem volna előbb a templomtól elszokott híveim templomlátogatást felfokozni és híveinket bevonni az aktív gyülekezeti életbe, de most alázattal vallom be, hogy ez a próbálkozásom nem járt nagy sikerrel. Csak egy kisebb számú mag maradt rendszeres látogatónak, és most visszagondolva, hálás is vagyok ezért nekik, mert minden istentiszteleti alkalommal volt akinek átadni az evangélium üzeneteit.

Sok mindenről, sok eseményről is beszámolhatnék ez alkalommal, mert az eltelt 24 esztendő alatt nagyon sok változás történt az életünkben sok minden lezajlott egyéni, társadalmi, és gyülekezeti életünkben is. Mindannyian átéltük a mélyreható változásokat de a végére még nem érkeztünk el, ma is tele vagyunk létbizonytalansággal.

Most azonban csak egy, az egyházközségünk szempontjából jelentős eseményről szeretnék megemlékezni. Egy nagy munkálatra vállalkoztunk: nevezetesen a templom javítására. Nem kívánom annak állapotát leírni, csak annyit, hogy javítása elkerülhetetlenné vált. A helyzet felmérésénél azonban aggodalommal állapítottuk meg, hogy anyagi erőforrásainkat meghaladó munkának nézünk elébe.

Zörgetni kezdtünk az ajtókon, az otthonok és lelkek ajtaján, Segítséget, támogatást kértünk, híveinken kívül az egyetemes egyháztól, az önkormányzattól, észak-amerikai unitárius testvéregyházközségünktől, politikusoktól és ismerősöktől, rokonoktól és barátoktól. És sikerült végül a szükséges összeget előteremteni. Az eredmény íme itt van: ez a 150 éves kicsi templom, benne vagyunk, mindenki maga láthatja, értékelheti vagy bírálhatja. (Hadd mondjak el, zárójelben egy kis epizódot erről. Farkas Dénes lelkésztestvérem, aki tanúja volt ennek a munkának és a gyülekezet erőfeszítésének egy alkalommal tréfásan jegyezte meg: Mi van öreg fiú, meg akarod mutatni, hogy él még a vén cigány? Lehet, hogy ez is benne volt).

K. T. Most, hogy hivatalos egyházi szolgálatomnak a végére értem, köszönetet mondok az én kedves híveimnek. Köszönetem elsősorban azoknak szól, akik részt vállaltak és részt is vettek az evangélium ügyében: jelen voltak a megtartott istentiszteleteken, a közmunkákban, a templom, lelkészi lakás javításában. Köszönetet mondok a családoknak és azon belül az asszonyoknak, akik sokat tettek, áldoztak a templom belső szépítésére. Hálás vagyok azoknak, akik részt vettek az egyetemes egyház által meghirdetett, közösségi célokra szervezett mindenfajta gyűjtésekben, szerény jövedelmükből adományoztak az árvíz-, vagy földrengéskárosultak javára, a Lokodi öregotthon támogatására stb. Köszönöm, hogy fenntartói járulékokat évről-évre csaknem mindenki elrendezte és ezzel lehetővé tették a rendszeres kiszállásokat és a szolgálatok elvégzését. Külön fizetést nem kértem, ilyen természetű támogatást az egyetemes egyháztól sem kaptam. Ha a kötelező szolgálatokon kívül tettem is valamit, sohasem kérdeztem, hogy mi lesz a hasznom, vagy lesz-e bérem. Egy életen át egyházunk megmaradása és előmenetele érdekében végzett munkásságomat nem tekintettem soha, sem áldozatnak, sem különösebb érdemnek, hanem éppen úgy, ahogyan elődeim is, népem és egyházam iránti elkötelezettségnek, amit annak aki erre elkötelezte magát, feladni nem lehet és nem is szabad soha.

Lehet, sőt egészen biztos, hogy nem volt teljes értékű az a lelkészi szolgálat, amit közöttetek végeztem, Többet is tehettem volna, mert megvolt bennem az akarat talán több is, mint a tehetség. Terveim és elképzeléseim lettek volna még a jövőre is, de most már azok kivitelezését rátok hagyom kedves testvéreim.

Ezek után, a már eddig is nyugdíjasként végzett közel negyed évszázadra terjedő szolgálat után, úgy érzem, hogy betelt az idő, az én végleges nyugalomba vonulásomnak ideje elközelgett, Shakespeari fordulattal azt is mondhatnám, hogy a mór megtette kötelességét, a mór mehet.

Hivatalos szolgálatomnak végén azonban felhasználom ezt az alkalmat arra is, hogy elmondjam: hogy ha sokfelé ágazó több, mint félévszázados egyházi, szolgálatom végzése rendjén bárkit is, legyen az bármelyik gyülekezet tagja, ahol eddig munkálkodtam, vagy lelkészi szolgálatot végeztem és most közelebbről a komjátszegi gyülekezetben, legyenek lelkésztársaim, vagy bárki más, ha akaratomon, vagy tudtomon kívül megbántottam volna kérem szíves elnézését, mint ahogy én sem hordozok haragot magamban azok iránt, akik valamilyen formában is megbántottak.

Végezetül, az eddigieket szeretném összefoglalni az örök jézusi üzenettel, amelyet most is, mint ahogy minden szolgálatomban vagy közvetlen, beszélgetéseink alkalmával szüntelenül kihangsúlyoztam: szeressétek egymást, önzetlen, békességet teremtő, egymásnak megbocsátó, áldott érzésekkel. Most is ezt hagyom meg számotokra komjátszegi kedves Atyámfiai: szeressetek egymást… mert egyedül ez tart meg titeket ebben a kis közösségben Örüljetek egymásnak. , Nyújtsatok egymásnak segítő kezet és a kinyújtott kezet el ne engedjétek, tartsátok mindig szorosan megfogva, hogy átjárjon mindannyitokat a boldog felismerés: egy családnak, egy hitnek, egy gyülekezetnek, egy nemzetnek vagyunk mindannyian boldog örökösei.

Őrizzetek meg engem a ti kedves emlékeitek között, mint ahogy én is megőrizlek titeket emlékeimben egyen-egyen és összesen is. Mindörökké Ámen.

Utóima.

Örökkévaló egy igaz Istenünk. Köszönjük neked ezt az áldott együttlétet, melyben a tovatűnő idő határkövénél visszatekinthettünk életünknek egy hátunk mögötti szakaszára. Lelkünkből felbuzogott az irántad érzett hála, és köszönet, hogy mindezideig megtartottad életünket és megerősítettél hitben és reménységben, a reánk bízott szolgálat vállalásában és az egymás iránti szeretet hordozásában.

Tarts meg ezután is minket, nemesítsd érzéseinket sokasítsd meg lelki tálentumainkat, segíts és erősíts bennünket, hogy mindnyájan megmaradhassunk a te szeretetedben és egymás iránti békességben mindaddig, amíg életünk gyertyalángja végképpen el nem lobban. Ámen.

Főtisztelendő Püspök úr

- Köszönöm hogy meghívásunkat elfogadta, külön is személyes megtiszteltetésnek érzem, hogy olyan nagy áldozatot is hozott, hogy megszakította külföldi útját, feláldozta éjszakáját hazautazására. (megsimogatta lelkemet az a megjegyzése, hogy irántam irányomban érzett szimpátiáját bizonyítandó mindent elkövet, hogy idejében hazatérjen. Köszönöm. )

- Nagytiszteletű esperes úr. Köszönjük, hogy komjátszeg eddigi erőfeszítéseit értékelve anyagi támogatást is biztosított céljaink megvalósítására. Szíveskedjék a továbbiakban is… biztosítani a beszolgáló lelkészi teendők elvégzését.

- Nagytisztelendő teol. tanárok

- Kedves lelkésztársaim, egykori hivatalbeli társaim, nyugdíjas lelkészek köszönöm, hogy eljöttetek, különösen idősebb nyugdíjas lelkészeimnek. Fazakas Ferenc…

- Kedves barátaim, ti mindig is figyelemmel kísértétek

És végül, de nem utolsó sorban

kedves gondnok úr és családja,

komjátszegi hívek: a nőszövetség tagjai.

Hirdetés: istentisztelet után vendégeink és gyülekezeti tagok közül azok, akik bejelentkeztek, szíveskedjenek átfáradni a szomszédos telken levő iskolaépület nagytermében megrendezésre kerülő szerény vendégségre.

Áldás: Az Úr, a mi Istenünk legyen mivelünk, amiképpen atyáinkkal volt. El ne hagyjon minket, el se távozzék tőlünk, hanem hajtsa magához a mi szíveinket, hogy járjunk minden ő útjaiban és teljesítsük parancsolatait, végzéseit és rendeléseit, amelyeket atyáinknak parancsolt.

—————————————————

Lelkészi kibúcsúzó Komjátszegen

2010. november 28

1. Énekek: - Kezdő ének: 12

- derekas ének: 43, I. és II. szakasz.

2, Rüsz Fogarasi Tibor esperes

3. Ének: 193/ 1. szakasz

4. Ima, miatyánk,

5 Közének: 24

6. Kibúcsúzó beszéd: Andrási György

7 Csendes ima, utóima

8. Ének 193/ 2. szakasz

9. Bálint Benczédi Ferenc püspök szószéki beszéde

10. Ének: 33

11. Köszöntések:

12. Kibúcsúzó lelkész válasza,

13. Lelkész áldása

14 záróének: 321 nemzeti imánk.

A KOMJÁTSZEGI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG
LELKÉSZEINEK NÉVSORA
(Összeállította: Máthé Zsigmond által elkészített névsor alapján Balázs Tamás)

Léviták:

1. Nagy András                              1765-ben
2. Kolozsvári Szöts János         1781 – 1791
3. Székely György                        1792 – 1801

Lelkészek:

1. Kobátfalvi Pap Sándor            1838 – 1843
2. Szegedi István                             1843 – 1851
3. Kaali Nagy Sándor                    1851 – 1856
4. Imecs Elek                                   1857 – 1863
5. Dombi Mózes                              1863 – 1869
6. Imecs Lajos                                 1869 – 1910
7. Sinfalvi Gálfi András               1910 – 1814
8. Bálint Albert                               1914 – 1922
9. Vincze Lajos                               1923 – 1926
10. Majos Sándor                         1926 – 1936
11. Buzogány Kálmán                 1936 – 1942
12. Bodoczi Sándor                     1942 – 1945
13. Rázmány Mór                        1945 – 1952
14. Székely Gergely                    1952 – 1954,  1955 - 1956
15. Taar Géza                                1955 –
16. Fazakas Ferenc                     1956 – 1965
17. Szabó Dezső                           1965 – 1970
18. Sebe Ferenc                           1971 – 1972
19. Nyitrai Levente Mózes      1972 – 1983
20. Balázs Tamás                        1983 – 1986
21. Andrási György                   1986 - 2010

Andrási György lelkész

Email:  gandrasi2002@yahoo.com

22. Bodor R. Piroska beszolgáló lelkész

Andrási György lelkész

Húsz esztendő Komjátszegen
(1986 – 2006 között)
Felolvasva  2007. január 1-én tartott istentiszteleten.

Kedves Testvéreim.
Az Új esztendő megérkezésekor, de már annak közeledésekor is, az emberek  így  köszönnek egymásnak:  Boldog újévet kívánok.
Az új, 2007-dik  esztendő első napján, én is így köszöntöm minden kedves  komjátszegi unitárius testvéremet, azokat, akik eljöttek az új év első istentiszteletére: Adjon a Gondviselő Isten mindenki számára boldog és békességes  újesztendőt.

Én a mai nap reggelén nem a megszokott  visszapillantásra hívlak kedves testvéreim. Nem csak egy évnek az eseményeit szeretném számba venni, hanem két
évtized egyházközségi életét kívánom bemutatni,  egy rövid összefoglalásban.  Ugyanis 20 évvel ezelőtt kezdtem el a lelkészi szolgálatot Komjátszegen.

1986 végén történt. Komjátszeg fiatal lelkésze Balázs Tamás sikeres pályázat alapján  Komjátszegről egy nagyobb egyházközségbe, Magyarszovátra távozott. Családot alapított, amelynek eltartására Komjátszegen nem mutatkozott kellő anyagi fedezet.  Közeledett az év vége, a karácsonyi ünnepkör és Komjátszeg lelkész nélkül maradt, ami az akkori Kolozs-Torda köri esperes, Benedek Sándor részére nagy fejtörést jelentett,  mivel a Komjátszeg legközelebbi szomszédságában levő Tordatúron  is nehézségek voltak a lelkészi feladatok végzésével. Az esperes úr hozzám fordult segítségért. Én  abban az időben az egyetemes egyház közigazgatási tanácsosi munkakörében dolgoztam. Nem kevés és nem könnyű feladat,   munka és felelősség  nehezedett a vállaimra, egy még nehezebb társadalmi rendszer nyomasztó légkörében, amikor minden szavunkat és minden cselekedetünket előbb többszörösen is át kellett gondolnunk.
Az esperes úr előbb csak tanácsot kért tőlem, hogyan oldja meg a komjátszegi lelkészi beszolgálást, mit is tegyen, majd nekem szegezte a kérést: nincs senki lelkészünk, akit megbízhatnék a komjátszegi beszolgálással, légy szíves vállald el te. Hiába magyaráztam, hogy az én elfoglaltságom olyan sokrétű, hogy mellette nem tudok   teljes értékű lelkészi szolgálatot is vállalni és végezni.  Nem kell csak a vasárnapi és ünnepi szolgálatokat elvégezned - mondotta - az esperes, és a hívek úgy is hálásak lesznek, hogy nem maradnak lelkész nélkül.   Különben is te feleségeden és az ő családján keresztül kötődsz is ehhez a faluhoz. Végül is az esperes többszöri  unszolására és a feleségem biztatására is  elvállaltam a vasárnapi istentiszteleti  szolgálatok elvégzését. És lám húsz év is eltelt már  azóta. Istenem, a húsz esztendő hogy elrohant  felettünk.

Sok-sok elfoglaltságom mellet is igyekeztem a vállalt szolgálatokat elvégezni.  Arra törekedtem, hogy a kéthetenként tartott istentiszteletek el ne maradjanak.  És ez sikerült is. Elmondhatom, hogy az én hibámból egyszer sem maradt el az istentisztelet. Még akkor sem, amikor két, illetve három  alkalommal is hosszabb időt töltöttem   külföldön. Minden esetben  helyettesítésemről gondoskodtam.
A szószéki szolgálataimban, az istentiszteleteken  arra törekedtem, hogy az egyházi beszédekben  a tiszta Jézusi evangélium szellemét közvetítsem, unitárius hitfelfogásunk szerint. Minden alkalommal kihangsúlyoztam, hogy a mi komjátszegi  gyülekezetünk tagjai is a magyar nemzetiségű közösséghez és benne az unitárius felekezethez tartozunk.  Bár a történelem viharai között sok szenvedés és megpróbáltatás ért és sok áldozatot kellet hoznunk mind unitárius mind pedig nemzetiségi mivoltunk miatt, már a puszta megmaradásunkért is.    És hálát kell adnunk Istennek, hogy mind a mai napig megtartott bennünket, még ha kisebbségben is,  itt a Kárpátok által koszorúzott  bérces hazában.
Életünkben 1989-ben nagy jelentőségű változás állott be. Megváltozott a társadalmi rendszer. Összeomlott az  a diktatúrára épült kommunista társadalom, amely bizony a több, mint 45 éves uralma alatt nagyon megváltoztatta az emberek tudatában a hagyományos  értékrendszert   Sajnos a mindenki által óhajtott demokrácia, az azóta eltelt 16 esztendő alatt sem hozta meg mindenben, a kívánt pozitív változást.  A jézusi evangélium értéke azonban semmiben  meg nem változott.  És én a változások  mellet továbbra is igyekeztem az élet nagy keresztútjainál mint a  keresztelés, konfirmáció, esketés, temetés, a híveknek szeretet békességet, vagy éppen  vigasztalást hirdetni, és a jövőbe vetett hitét erősíteni. S ha már a szertartásokról beszélünk, akkor egy kis statisztikát is hallgassunk meg. Az immár elmúlt 2006-os semmilyen szertartást nem kellet végeznünk. – sajnos –
Az eltelt 20 esztendő is elég szegény volt a szertartásokban.
-    Keresztelést tartottuk 12 alkalommal:  4 fiút és 8 leányt kereszteltem. Közülük van már, aki  a 20. életévét is betöltötte.  A gondviselő Isten áldja meg  unitárius vallásban megkeresztelt gyermekeinket.
-    Házassági megáldásban részesítettem 9 ifjú párt. Ebből 8 volt a vegyes házasság, amikoris a menyasszony unitárius volt a vőlegény pedig más felekezetű és 1 tiszta unitárius pár. Még azt is hozzá kell tennem, hogy a kilenc párból csak három maradt Komjátszegen, illetve a Hármasban a többi nagyrésze Turban lakik. Isten adjon a családokban áldást és békességet
-    Konfirmáltunk 25 ifjút, 12 fiút és 13 leányt. Közülük csak 11-en maradtak Komjátszegen ők is még csak ideiglenesen. Megkonfirmált gyermekeink őrizzék  meg a drága  örökségünket  unitárius hitünket és drága anyanyelvünket mindhalálig.
-    Temetés 30 alkalommal volt.  14 férfit és 16 nőt kísértünk el utolsó útjára. Ebből 5 volt olyan, akiknek életükben  nem Komjátszegen volt az állandó lakhelye. Pihenjenek csendesen a drága anyaföldben.
-    A statisztika lehangoló. 12 keresztelő és 30 temetés. A számok a jövendőnkről beszélnek.
2001-ben az egyházi központnál betöltött szolgálatomtól megváltam, nyugalomba vonultam. A komjátszegi beszolgálást azonban tovább végeztem és végzem a mai napig is, mindaddig, míg lehetőség adódik arra.
Lelkészi szolgálataim rendjén szerettem volna   a híveinket felrázni a közéjük befészkelődött közömbösségükből, szerettem volna az egymástól való elszigetelődésüket,  zárkózottságukat megnyitni,  közelebb hozni őket egymáshoz, és az egyházhoz is, és ugyanakkor édes anyanyelvünk használatában megtartani. Ezekben  a törekvéseimben azonban nem jártam mindig sikerrel.
Komjátszeg, bár fekvésénél fogva kedvező földrajzi  helyzetben van, hiszen mind Kolozsvárhoz, mind Tordához elég közel fekszik,  gazdaságilag mégsem tudott felemelkedni, így lakosainak száma is egyre fogyatkozott s ezzel együtt az unitáriusok száma is.  A múlt század elején, az 1910-es  statisztikai adatok  szerint Komjátszegen még több, mint 300 unitárius   lelket tartottak számon,  az elmúlt évben azonban már  70 alá esett a lélekszám, pontosabban 69-re.
Ami az egyházközség anyagi helyzetét illeti, a szerény lehetőségekhez mérten igyekeztünk megőrizni őseinktől örökölt egyházi értékeinket. Sajnos a földek erdők, de különösen az  lelkészi lakás melletti ingatlan visszaszolgáltatása körül még mindig megoldatlan problémákkal találjuk szembe magunkat. De továbbra is küzdeni fogunk jogaink érvényesítéséért, még akkor is ha sok tekintetben ellenállásba ütközünk.
A gazdasági ügyek intézésében a mindenkor segítségünkre voltak az egyházközség világi vezetői, a gondnokok.
Az elmúlt 20 esztendő alatt 5 gondnok végezte mellettem munkáját, tehetsége, lehetősége és hozzáállása  szerint.
Szabó József amikor 1986-ban, megkezdtem Komjátszegen beszolgáló lelkészi munkámat,  még gondnoka volt az egyházközségnek.  Nevéhez fűződik a nagy harang újraöntetése, 1985-ben, amely az elmúlt rendszerben egyáltalán nem volt könnyű feladat.
Rázmán Sándor 1988-tól 1990-ig. Az Ő gondnoksága alatt történt a templom általános nagy javítása, amire, ha visszagondolunk nem is tudjuk elképzelni hogyan is tudtunk olyan anyagi alapokat teremteni , hogy a munkálatokat elvégezhessük. Hiszen a templom megkorhadt   tetőszerkezetét csaknem teljes egészében  kicseréltük és felújítottuk  Ma is állítom, hogy ezt a nagy munkát csak így tudtuk elvégezni, hogy néhai Rázmán Béla nyugdíjas, egykori komjátszegi lakós, a maga tudását, fizikai erejét és idejét templomunk javítására áldozta, csaknem egy esztendőn keresztül,  és a munkálatokat teljesen díjmentesen levezette, illetve elvégezte. Nem kért fizetést érette. Ezért őt joggal nevezhetjük  az egyházközségünk jótevőjének
Fazakas József 1990-től lett a gondnok. Teendőit nagy  igyekezettel végezte. Nevéhez fűződik a templomkert szépítésére, az ezüstfenyők  és a  tujabokrok telepítése  és a templomtelek előtti szépséges kerítés építése, az észak-amerikai testvéregyházközség hathatós pénzbeli támogatásával. Sajnos túlságosan korai, 47 éves korában bekövetkezett halála 2001-ben nagy veszteség volt nemcsak a család, de egyházközségünk életére is.
Szabó Ferenc követte Fazakas Józsefet  az egyházközségi gondnoki tisztségében  2001-2002-ben. Két évig tartó gondnoksága alatt sok esemény történt. Befejeződött a  templom előtti kő és léckerítés megépítése, a templom és a lelkészi lakás külső   belső javítása és meszelése és az emlékezetes  2001 évi falutalálkozó megrendezése.
Wekerle Mátyást 2002 pünkösdjében választotta meg a közgyűlés gondnoknak. Elmondhatjuk, hogy 34 évesen  egész  egyházkörünkben, s talán egész egyházunkban ő volt    a legfiatalabb gondnok. S bár családi mezőgazdasági vállalkozásában nagyon elfoglalt, mégis igyekszik az elmúlt 20 esztendő egyik legnagyobb szabású munkálatainak, a templom általános javíttatásának a reáháruló feladatait , a lehetőségére álló ideje szerint elvégezni. Mivel a templom javíttatása még folyamatban van, bővebben nem kívánok erről beszámolni.(Ez megérdemel egy hosszabb beszámoló jelentést)

Az előbbiekben  felsorolt gondnokainknak ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki a helytállásért, az elvégzett munkáért.
Szeretnék köszönetet mondani mindazon gyülekezeti tagjainknak, akik vállalták és befizették egyházfenntartói járulékaikat, amelyből a  lelkész kiszállási költségeit  lehetett fedezni.
Köszönöm híveinknek, hogy     pénzadományaikkal támogatták a templomjavítási munkálatainkat.  Mindenkitől csak annyit kértünk, amennyit tehetségük szerint elbírtak. Voltak akik többet adtak, voltak akik kevesebbet. De minden adományozónak megköszönjük jóindulatú adományát
Azt is megköszönöm,  hogy amikor országon belüli, vagy kívüli  természeti katasztrófák áldozatainak megsegítésére hirdettünk gyűjtést, elküldték szerény adományaikat, a nagyenyedi egyházközségnek, a bánáti, a nyikómenti árvízkárosultaknak,  segítettek a dévai ingatlan megvásárlásában, a lokodi öregotthon támogatásában. A közösség oltárán áldoztak, az utánunk jövőknek mutattak általa  példát. Van aki adakozik és annál inkább gyarapodik – mondja a Biblia.  Hiszem, hogy híveik is gyarapodtak a könyörületességben gazdagodtak  lelkiekben.

Sok mindenről kellene beszámolni  még: kedves dolgokról  vagy szerény eredményekről, esetleg az el nem végzett  feladatokról, de az idő korlátozott.   Nem mutathatunk fel  eget-földet rengető megvalósításokat. Szerény és csendes volt a munkánk de amit tettünk igaz szívvel és lélekkel tettük
Azzal zárjuk rövid beszámolónkat, hogy  hálát adunk a gondviselő Istennek, hogy megsegített bennünket minden igaz törekvésünkben és arra kérjük legyen velünk ezután is és áldja meg családjainkat,  egyházunkat és szeretett népünket, hozzon ránk békés és vidám új esztendőt.

Komjátszeg, 2006 karácsony hava

Andrási György lelkész

TORDAI  HONVÉD HAGYOMÁNYŐRZŐ BIZOTTSÁGTÓL

A komjátszegi Unitárius Egyházközség részére – emlékeztetőül küldöm Andrási György lelkész úr részére

A II. Világháborúban Komjátszegen hősi halált halt magyar katonák névjegyzéke:

1. Besenyei István        t. honv.        élt     29 évet
2. Czmorik István        honv.                     31 évet
3. Fazekas István        t. örv                       29 évet
4. Garamvölgyi László    örm.                  30 évet
5. Halász Sándor         honv.                     35 évet
6. Kassaz József        t. honv.                      -
7. Kiss József        csó. örm.                      31 évet
8. Kucsera István        cső.örm.                24 évet
9. Lovász András         örv.                        23 évet
10. Lőrincz Gyula        tiz.                         28 évet
11. Nádudvari István    t. honv.                31 évet
12. Salló Imre        zls.                                  -
13. Sinkó János         örv.                          36 évet
14. Straub Ferenc         t.honv.                30 évet
15. Toth István        honv.                         24 évet
16. Zavarkó Imre         honv.                    24 évet

Torda, 2004. augusztus 28.

Pataky József
THHB elnök sk.

Komjátszeg hősi halottai az I. Világháborúban

1.    Szabó Sándor
2.    Mezei József
3.                   Lajos
4.    Rázmán József ?

Komjátszeg hősei  az  1848-1949-es magyar szabadságharcban

1.    Dénes János
2.    Kiss József
3.    Mezei István
4.    Orbók Elek
5.    Szathmáry József

Unitárius Egyházközség Komjátszeg

Peoples Church Unitarian Universalist in Cedar Rapids, IO

Húsz éves a testvérkapcsolatunk

1990 – 2010

Féléves észak-amerikai tartózkodásom kezdetén, 1989 december végén, Don Harrington New York-i unitárius lelkész otthonában találkoztam Jeremy Brigham-mal, a Cedar Rapids-i Unitárius Universalista egyházközség akkori lelkészével, aki visszaemlékezve arra, hogy egykori kolozsvári látogatása idején velem is találkozott Kolozsváron, egyházunk központjában, látogatásra hívott egyházközségébe, Cedar Rapids-ba.

Az 1989 decemberének utolsó napjaiban, csendes, bársonyos, vagy éppen véres forradalmi megmozdulások közepette, bekövetkezett a nagy társadalmi és politikai fordulat Romániában is, akárcsak a többi közép- és kelet-európai kommunista országokban. Az észak-amerikai unitáriusok vezetői, William (Bill) Shultz elnök vezetésével, már a következő év, 1990 januárjában Erdélybe utaztak, a kibontakozó új helyzet felmérésére. Látogatásuk után egyházaink között újra indulhattak a II. Világháború után megszakadt kapcsolatok.

Egyebek mellet, a testvéregyházközségi mozgalom is újra szerveződött, amely tk. már az I. Világháború után megszületett. Akkor az észak-amerikai unitáriusok, a testvérergyházközségi program keretében, nagyjelentőségű anyagi és erkölcsi támogatást küldtek a Trianon után feldarabolt és anyagilag is meggyengült Magyarországnak, illetve az utódállamokban rekedt unitáriusoknak.

Az 1990–es években bekövetkezett változások után, ennek a testvér egyházközségi programnak az újjáélesztését szorgalmazta az észak-amerikai unitárius univerzalista egyház. Csak mint érdekességet említem meg, mint ami hozzátartozik a valóság megismeréséhez, hogy az észak-amerikai unitárius- univerzalisták világi vezetője, Natalie Guldbrandsen, kérésére magam is részt vettem a partneri kapcsolatok elindításában. Elkészítettem az észak-amerikai és erdélyi unitárius egyházközségek társítási listáját, amely az alapja, és kiindulása lett az egyházközségek között létrejött kapcsolatoknak. Ezeknek a kapcsolatoknak a kiépítése és kiterjesztése és működtetése a továbbiakban Gellérd Judit nevéhez fűződik, aki igen nagy lelkesedéssel és odaadással végezte ezt az önkéntesen vállalt feladatot. Ebben nagy szerepet vállalt Farkas Dénes lelkészünk is, aki az Észak-Amerikából Erdélybe látogató unitárius csoportok utaztatása által.

A Cedar Rapids-i egyházközségbe a tavasz elején látogattam és végeztem szószéki szolgálatot erdélyi szertartásrendünk szerint. Beszélgetéseink rendjén Jeremy Brigham lelkész, tudomást szerezve arról, hogy én az egyházi központban végzett előadó-tanácsosi szolgálatom mellett, a komjátszegi gyülekezet pásztorolását is végzem, felajánlotta a két egyházközség testvérkapcsolatának létrehozását, amit én örömmel elfogadtam. Hazatértem után, még ugyanazon év vége elött levelező kapcsolat indult a két egyházközség között. Kölcsönösen bemutattuk egymásnak gyülekezeteinket: a lélekszámot, történelmi múltunkat, hogyan éljük mindennapjainkat a faluközösségben és a gyülekezetben, milyen problémák vannak és milyen nehézségekkel kell megküzdenünk, és így tovább.

Jeremy Brigham lelkész úr azonban nem sok idő múlva elköszönt egyházközségétől, és világi pályán helyezkedett el. Utána több éven át cserélődtek a lelkészek, ami kapcsolattartásunkat is befolyásolta, megnehezítette, megállította. sőt. Aztán a kilencvenes évek végén, testvérgyülekezetükben, a partneri kapcsolatok bizottságának élére Roy Watkins és neje kerültek. Általuk, és az ők hozzáállásával, szorgalmazásával a kapcsolatok újra felelevenedtek. Mivel a hagyományos postai úton folytatott levelezés nagyon nehézkes, hosszadalmas, olykor bizonytalan is volt, testvérgyülekezetünk pénzbeli támogatásával sikerült egy teljes felszerelésű számítógépet vásárolnunk másodkézből, ami jelentős mértékben megkönnyítette az állandó levél- illetve üzenetváltást, az intenzívebb kapcsolattartást. Igy sok beszámolót küldhettünk egymásnak magunkról, terveinkről.

Amikor a 2000-2001 években a templomunk telkének Fő utca felőli részén több, mint 50 méteres új kerítést és új, faragott kaput készíttettünk, vagy amikor a templom általános javítását és felújítását végeztük el, és új bútorzattal, új berendezési népesítettük be, a 2005-2007 közötti időszakban, testvérgyülekezetünk két alkalommal is jelentős összeggel támogatta erőfeszítéseinket.

A legnagyobb élményt és a legjelentősebb értéket azonban a kölcsönös látogatások és személyes találkozások jelentették. 2006 tavaszán, amikor rokoni látogatáson voltunk feleségemmel az Egyesült Államokban, Krisztina leányunknál, meghívást kaptam a testvérgyülekezettől egy hétvégi látogatásra, amit el is fogadtam. Ez a látogatásom 2006 március elején volt, amikor istentiszteletet is tartottam angol nyelven, március 5-én, vasárnap.

Testvérkapcsolataink 20 esztendőre terjedő időszakában ez volt a második látogatásom és szolgálatom a Cedar Rapids- unitáriusok templomában. Felejthetetlen élményt jelentett számomra a gyülekezet tagjaival való találkozás és a meleg testvéri fogadtatás. 2007-ben pedig, amikor 150 éves templomunk javítási munkálatai befejeztével hálaadására és falutalálkozóra szerveztünk ünnepi istentiszteletet, meghívtuk észak-amerikai testvéregyházközségünk képviselőit is. Roy Watkins és felesége vezetésével heten jöttek el és ünnepeltek velünk együtt, augusztus 5-én. Egy hetes látogatásuk ideje alatt, az ünnepi együttléten kívül, egy a gyülekezetünk híveivel közösen eltöltött nagyszerű komjátszegi falulátogatás és beszélgetés hozott közelebb egymáshoz. Ezen kívül Kolozsvár környéki, majd gyulafehérvári és dévai látogatásunkkal egyháztörténelmünk kiemelkedő színhelyeit is bemutattuk. Úgy ítélem meg, a két egyházközség testvérkapcsolatában. ezek a találkozások voltak a legértékesebbek. Szerettük volna, ha gyülekezetünk világi tagjai közül is egy néhányan viszonozhatták volna e látogatást, erre azonban mindeddig nem kerülhetett sor.

Hálásak vagyunk testvér gyülekeztünk minden tagjának a támogatásért, megköszönjük az együttlétek kedves alkalmait és reméljük, hogy a kapcsolat továbbra is összetart majd bennünket az unitárius hit és életszemlélet, a kölcsönös szeretet és tisztelet védőernyője alatt.

Komjátszeg, 2010. május 10.

Andrási György

Angol nyelvű ismertető.

Testvérgyülekezet.

Lelkészek:
1. Kobátfalvi Pap Sándor, 1838-1843 között (5 év). Ö az 1838-ban önállóvá (anyaegyházközséggé) lett komjátszegi gyülekezet első lelkésze. Komjátszegről Szentmihályfalvára (Székelyszentmihályra) került, ahol 1872-ben bekövetkezett haláláig szolgált.
2. Szegedi István, 1843-1851 (8 év). Úgy látszik, hogy 1843-  Pap  Sándor  lelkésszel  szolgálati helyet cserélnek, mert 1843ig  Szentmihályfalván teljesít szolgálatot, helyébe pedig Pap Sándor került. Szegedi Istvánt Komjátszeg után Csekefalván, majd 1858-tól 1867-ig Szentbenedeken találjuk bejegyezve.
3. Kaali Nagy Sándor, 1851-1856 között (5 év). Komjátszegről Csókfalvára, onnan pedig Vadadba került.
4. Imecs Elek, 1857-1863 (6 év).  Komjátszegen templomépítő lelkésznek is nevezik. Rövid, mindössze 6 évre terjedő komjátszegi lelkészi szolgálata idején épült fel, az egyházközség ma is meglévő temploma, 1857-ben.
5. Dombi Mózes, 1863-1869 (6 év). Komjátszeg után Szentmiklóson szolgál, majd 1871-től 1888-ig Homoródszentmártonban. (az van még feljegyezve róla, hogy ekkor  a szószékben szívszélhűdés érte, meghalt.
6. Imecs Lajos, 1869-19l0 (41 év). Ilyen hosszóra időre terjedő lelkészi szolgálatot egyetlen lelkész sem végzett Komjátszegen.
7. Sínfalvi Gálfi András, 1910-1914 (4 év). Az Iszló-i egyházközségből jött Komjátszegre. Innen Túrba, majd 1922-től Szentmihályfalvára került.
8. Bálint Albert, 1914-1922 (8 év). Teológiai tanulmányai után itt kezdte lelkészi szolgálatát, majd 8 év után Gyepesbe került, 1963-ban bekövetkezett haláláig.
9. Vincze Lajos, 1923-1926 között (3 év). Annyi van feljegyezve róla, hogy: fegyelmi eljárás miatt hivatalvesztés fenyegette, lemondott s visszatért a ref. Egyházba, ahonnan jött volt.
10. Major Sándor, 1926-1936 (10 év). Komjátszegi szolgálati évei után Buzogány Kálmán Haranglábi lelkésszel cserélnek. Major Sándor Haranglábon nyugalomba vonulásáig végzi szolgálatát.
11. Buzogány Kálmán, 1936-1942 (6 év). Tevékeny és eredményes lelkészi szolgálatának bizonysága a kor akkori igényeinek minden tekintetben megfelelő új lelkészi lakás, és annak közvetlen szomszédságában új gyülekezeti ház építése. Ezt a feljegyzést olvashatjuk róla: ott kellett hagynia az állást az oláhok miatt.
12. Bodoczi Sándor, 1942-1945 (3 év). Nem sokat tudunk Bodoczi Sándor rövid komjátszegi szolgálatáról, közvetlenül a II. Világháború előtti zürzavaros időszakában.
13. Rázmány Mór, 1945-1952 (7 év). Komjátszegen született, az egyházi központ főszámvevője. A II. Világháború után,  főtisztviselői munkája mellett mint beszolgáló lelkészként pásztorolja Komjátszeget 1952-ig, amikor az új kommunista rendszer hatalmi áldozataként, kényszermunkára hurcolják  el, a Duna-Fekete tengeri csatorna építésére, minden ítélethozatal nélkül. Az Unitárius Egyházban ő az első áldozata a kommunista rendszernek.
14. Székely Gergely, 1952-1954 (4 év). Mint túri lelkész beszolgál Komjátszegre, 2 ciklusban is.  Előbb 1952-1954 között, később pedig 1955-1956 közötti években,
15. Taar Géza, 1955-ben, mint nyugdíjas lelkész végezi el lelkészi teendőket, ideiglenes jelleggel.
16. Fazakas Ferenc, 1956-1965 között, (9 év). Ebből egy évet 1956-ban gyakorló segédlelkészként, 1957-től Túri rendes lelkész lett és innen mint beszolgáló lelkész jár át Komjátszegre is. (1968-tól Tordai lelkész nyugalomba vonulásáig).
17. Szabó Dezső, 1956-1970 (5 év). Nagyajtán volt lelkész, ahonnan 1958-ban politikai koncepciós perek áldozataival együtt, a romániai börtönök és munkatáborokban raboskodott. Amnesztiával szabadult 1964-ben és 1965-től 1970-ig a komjátszegi egyházközség lelkésze lett.  Ekkor Kolozsvári belvárosi egyházközség lelkésze, nyugalomba vonulásáig.
18. Sebe Ferenc, 1971-1972 (2 év). Mint az Egyházi Központ adminisztratív előadó tanácsosa beszolgáló lelkészként végzi a komjátszegi lelkészi teendőket.
19. Nyitrai Levente Mózes, 1972-l983 (11 év). Teológiahallgató volt, amikor politikai elítéltként koholt vádak alapján, szüleivel együtt romániai börtönök kínjait kellett elszenvednie. Néhány évvel szabadulása után újra kezdve teológiai tanulmányait, azok elvégzése után Komjátszegre került lelkésznek, innen pedig 1983-tól a székelyföldi Székelyszentmihályra. A rossz állapotban levő komjátszegi   lelkészi lakást  megjavítja, az elhanyagolt állapotban levő temetőt kerítéssel veszi körül, a templom repedező falait  megerősíti.  Nemcsak a szószéki szolgálatával, de fizikai munkásságával is építi a gyülekezetet.
20. Balázs Tamás, 1983-1986 (3 év). Szolgálati ideje alatt a megrepedt nagyobbik harang újraöntését végeztették el, egy nagybányai öntődében. Lelkészi szolgálatát Magyarszováton folytatta 1986-tól
21. Andrási György, 1986-tól - 2010 (24 év). Az unitárius egyház közigazgatási előadó-tanácsosaként végezte a beszolgálói lelkészi teendőket.

Andrási György lelkész

Email:  gandrasi2002@yahoo.com

22. Bodor R. Piroska beszolgáló lelkész

Léviták:
A komjátszegi egyházközség a túrinak leányegyházközsége lévén, a lelkészi teendőket itt az 1700-as évek végéig, illetve az 1800-as évek elejéig,  az un. léviták végezték. A következő léviták nevei vannak feljegyezve: Nagy András, 1765-ben, Kolozsvári Szöts János 1781-l791, Székely György 1792 – 1801 között.