2008. november 10., hétfő

Unitárius zarándoklat és templomszentelés Déván

Többszörös ünnep volt a szombati nap a Déván összegyűlt erdélyi unitáriusok számára. A hagyományos éves zarándoklat Dávid Ferenc egyházalapító várbeli sírjához egybeesett az unitárius egyház alapításának 440. évfordulójával. Ez alakalommal történt az öt évvel ezelőtt felavatott dévai unitárius templom felszentelésére.

Szilárd kötőanyag

Noha a várbeli körülmények egyáltalán nem kedveztek az Erdély minden sarkából érkezett zarándokoknak, az őszi meleg napsütéses idő hosszú évek óta a legkellemesebb volt. Néhány hónapja a dévai várat lezárták a látogatóktól, mivel a gyökeres átalakítás nagyban zajlik, s a régészeti ásatások miatt a közlekedés a fenti várudvarban nemcsak körülményes, hanem igen veszélyes is. A zarándoklat külön önkormányzati engedéllyel történhetett csak, s a több mint 500 zarándoknak végül semmi baja nem esett, Koppándi-Benczédi Zoltán egyházközségi lelkipásztor örömére, aki személyes felelősséget kellett vállaljon a zarándoklat engedélyezéséhez.

Dávid Ferenc egyházalapító szellemisége oltalmába vette a zarándokokat. Az, hogy a nagy reformátor éppen Déva várában szenvedett mártírhalált 1579-ben a jelkép az unitáriusok számára, hangsúlyozta várbeli istentiszteletében dr. Czire Szabolcs ifjú teológiai tanár. Város a hegyen. Olyan torony, amely Isten útját világítja meg az irányvesztett mai világban. Amely a kitartást, értékeinket, megmaradásunkat erősíti az ostromló hullámok közepette. Mert most már nem az a tét, hogy iskoláink, nyomdáink, intézményeink, vagy képviselőink legyenek az állami intézményekben, hanem hogy ezek magyar, keresztény értékeket árasszanak, ahogyan kisugároz a hegyen lévő város fénye.

Déva vára megmaradt a sors csapásai ellenére, mivel a Kőműves Kelemen ballada szerint az emberi áldozat ereje köti össze köveit. Ugyanúgy az unitárius egyházat Dávid Ferenc mártíromsága köti össze elválaszthatatlanul magyar híveihez, vont párhuzamot dr. Szabó Árpád, az erdélyi unitárius egyház püspöke, mielőtt a zarándokok kegyeletüket rótták le az egyházalapító sírjánál.

Régi vágy beteljesülése

A várbeli ünnepség után a zarándokok a dévai unitárius templom ünnepélyes felszentelésén vettek részt. Az ünnepi istentiszteleten a püspök úr köszönetet adott a Jóistennek, hogy az unitárius egyház fennállásának 440. évfordulóján sikerült megvalósítani a régi álmot, a dévai templomot.

Amelyet még 2003-ban avatták fel, majd öt év keserűsége, az örökös anyagi gondok, a visszadobott pályázatok, a fölöttébb korlátozott belföldi – állami és helyi – támogatás, a hívek felfogásbéli különbsége, vagy számos egyéb megpróbáltatások megcsorbították az álmot. Megölni azonban nem tudták, szögezte le szókimondó ünnepi felszólalójában Koppándi-Benczédi Zoltán, a Lupény-Dévai egyházközség lelkipásztora. Megköszönvén az Appletoni (USA) testvérgyülekezet anyagi és erkölcsi támogatását, mely jelentős mértékben járult hozzá a templom létesítéséhez. Roger Bertchousen, a testvérgyülekezet lelkésze a közös örömöt hangsúlyozta az egybegyűlteknek, beleértve az ünnepségre érkezett amerikai unitáriusokat is.

Péterffy Miklós kolozsvári tervező műszaki szempontból mutatta be a templomot, Winkler Gyula EU-képviselő és Dézsi Attila alprefektus pedig a kis létszámú szórvány-közösségek összefogással megvalósítható célokra hívták fel a figyelmet.

Úrvacsora-osztás után dr. Szabó Árpád megkoszorúzta Dávid Ferenc első, 1910-ben felalított, majd az Első Világháború után eltűnt, végképp elveszettnek tekintett, majd csodák-csodájára 2005-ben megtalált emléktábláját. Az ünnepség a Téglás Gábor iskolában ért véget, ahol vacsorázás után Kocsis Attila igazgató mutatta meg az erdélyi magyarság legújabb tanügyi büszkeségét a kolozsvári és amerikai vendégeknek.

Forrás:  http://erdely. ma/hitvilag. php?id=44952

Írta: deva, Kategória: Események, Templomszentelés | Nincs hozzászólás »

2008. november 1., szombat

Meghívó a dévai unitárius imaház szentelési ünnepélyére

Meghívó a dévai unitárius imaház szentelési ünnepélyére

Meghívó a dévai Dávid Ferenc emlékzarándoklatra, és a dévai unitárius imaház szentelési ünnepélyére

Nagytiszteletű Esperes Atyánkfia, Tisztelendő Lelkész Atyánkfia:

Jelen iratban tisztelettel értesítjük az egyházkörök, valamint az egyházközségek elöljáróit és híveit, hogy a 2008. évi Dávid Ferenc-emlékzarándoklatra november 8-án kerül sor Déván, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylettel való közös szervezésben.

Ez évben, egyházunk megalakulásának 440. évfordulóján, a zarándoklatot a dévai leány-egyházközség öt évvel ezelőtt megvásárolt imaházának felszentelése teszi rendkívülivé. A jelentős testvéregyházközségi adománnyal és önkormányzati, illetve állami támogatással a helyi lelkész, keblitanács és hívek áldozataztos munkája által azóta teljesen átalakított ingatlan mára alkalmas lett a hely szellemének tökéletesebb kifejezésére, és a jövőben a leányegyházközség, valamint erdélyi unitárius közösségünk tagjainak igazi lelki otthona lehet.

Szeretettel hívjuk hát az egyházkörök, valamint egyházközségek vezetőit, tagjait és főként fiataljait, hogy jöjjenek el idén is a dévai ünnepségre. A lelkész és esperes afiait vidékenkénti összefogásra és közös utazás megszervezésére kérjük.

Kolozsvár, 2008. október 22.
Atyafiságos tisztelettel,

Dr. Szabó Árpád
püspök
Gyerő Dávid
előadótanácsos

Dávid Ferenc emlékzarándoklat és dévai unitárius imaház szentelése
Déva, 2008. november 8.

12,00: a zarándokok érkezése és felvonulása a dévai várba
13,00: ifjúsági istentisztelet fáklyagyújtás, virágok és koszorúk elhelyezése, leereszkedés a L. Blaga 14 sz. alatti imaházhoz

15,00 imaház-szentelési istentisztelet úrvacsoraosztás, köszöntő beszédek, szeretetvendégség

Írta: deva, Kategória: Események | Nincs hozzászólás »

2008. szeptember 29., hétfő

Templomszentelés Déván!

A dévai unitárius templom felszentelésére 2008. november 8.-án kerül sor.

Déva vára:

Déva vára

A dévai ház felszentelése 2003-ban:

Dévai ház

Dévai ház

Írta: deva, Kategória: Események | 1 hozzászólás »