előszó

Kedves Olvasó!

Tudjuk, hogy amennyiben egy teljes korrajzot várnak tőlünk, akkor megdöbbenéssel tapasztalják, hogy nem teljesítettük igényüket. Nem is vállalkoztunk arra, hogy mindenben kimerítő tudósítást közöljünk rövid múltunkkal kapcsolatosan.

Amikor vállalkoztunk arra, hogy előállunk szerény unitárius örökségünkkel, akkor tettük ezt abban a jóhiszemű meggyőződésünkben, hogy kiléphetünk közösségünk kereteiből, s megismertethetjük magunkat azokkal, akik mindez ideig nem is hallottak rólunk. Egy parányi részt képviselünk Bihar múltjában, s nem ragadtatjuk el magunkat azzal sem, hogy „szánk íze” szerint befolyásolhatjuk a jövendőt. Azt azonban készek vagyunk jelen szerény írással is kihangsúlyozni, hogy itt voltunk, itt vagyunk, s Isten akaratából itt is leszünk Bihar szívdobbanásában. Jelenlétünket azért minősítjük Isten akarataként, mert nemcsak Erdélyben van szükség a vallás- hit- és lelkiismereti szabadságra, hanem bárhol a világon. Mi, a mindenkori unitáriusok ennek a szabadságnak vagyunk és leszünk elkötelezettjei. Tisztelettel ajánljuk olvasásra ittlétünk alig több, mint 70 évét. Nagyvárad, 2005 március 15.-én.

A Nagyváradi Unitárius Egyházközség nevében: a Kiadók.

Atyafiságos tisztelettel és szeretettel:Pap Gy. László lelkész és Kerekes Árpád gondnok

Unitárius örökségünk

Biharon és nagyváradon

Bihar

Zöld István jegyző 1933. december 25.-én[1]. ismertette a jelenlevő közgyűlési tagokkal, hogy a főhatóság hivatalosan is kimondta a bihari leányegyházközség hivatalos megalakulását. Ezen a gyűlésen merült fel annak gondolata, hogy önálló egyházközség legyen a bihar községi, viszont ehhez nem volt meg a számbeliség. Egyetlen megoldási lehetőség mutatkozott, ha a Kolozsvárhoz tartozó „nagyváradi szórványt” mint társegyházközséget csatolnák Biharhoz. Az egyházközség múltjához, de főként annak kezdeti időszakához hozzátartozik, hogy két keblitanácsos, Szabó József és Kéri Károly, 3, illetve egyhónapi teljes ellátást ígért annak a lelkésznek, aki Bihar községbe érkezik. Ez tehát 4 hónapi teljes ellátást jelentett. Az egyházközség történetéhez szorosan hozzátartozik az a pillanat, melyben megtárgyalták a pecsét elkészítésének körülményeit. Ennek rendjén, a pecséten a következő felirat lesz olvasható: Comuna Bisericească Unitariană Biharia, magyarul: Bihari Unitárius Egyházközség. A „Közgyűlés elhatározza továbbá, hogy a két társegyházközség lelkészi székhelye s egyúttal az unitárizmus végvára Bihar legyen.” [2] Néhány felvezető gondolatot közölök a Bihari egyházközség megalakulásának kezdeti történetéből[3]. A bihari református gyülekezetben történt meghasonlások következtében Zöld István[4] igazgató tanító, számos jómódú gazda pártfogásával megindított egy áttérési folyamatot az unitárius vallásra. A kezdeti időszakban 100-120 ember tért át és kérték a közösségbe történő felvételüket. Miután ez a kitérési mozgalom ígéretesnek bizonyult az unitárius felekezet számára, a Főhatóság Vincze Lajos, volt lelkészt nevezte ki a hívek lelki gondozására. A nagyváradi egyházközség története szorosan összefügg a Bihari Unitárius Egyházközség létrehozásával és működésének kezdeti, de későbbi szakaszaival is. A megjelölt időpontban jelen volt a gyűlésben Dr. Kiss Elek teológiai tanár és Rázmány Mór lelkész mellett Erdő János papnövendék is. Dr. Kiss Elek tanár az „Unitárius Evangélium” c. folyóirat 30 példányát ajánlotta fel havonta, aminek eladásából származó összeget az egyházközségnek adta át. 1934. április 8.-án, Bereczky Dániel gondnok a községhez közel fekvő földjéből „1 kat. holdnyi területet ugyancsak örökre és visszavonhatatlanul unitárius egyházunknak adományoz oly célból, hogy azt temetőnek használják, s azzal az egyházközség bármikor saját belátása szerint rendelkezhet. „Szabó József pénztáros is szólásra emelkedik, s a tőle megszokott nyájas, bizalmat keltő hangon előadja, hogy agyházunk iránti szeretetből és hű ragaszkodásból kifolyólag nejével együtt közös elhatározással ősi portájából, az ucca frontra nyúló, mintegy 70 öl területű telket kiszakít, s azt a rajta levő 12 m hosszú és 5 m széles épülettel együtt örökre és visszavonhatatlanul unitárius egyházunknak adományozza.”[5] 1936. november 8.-án anyaegyházközséggé nyilvánította a közgyűlés a leányegyházközséget.[6] Ezt a döntést megerősítette a Kolozs-Dobokai Egyházkör Közgyűlése is. 1937. február 11.-én a Főhatóság[7] is a bihari leányegyházközséget anyaegyházközséggé nyilvánította. A korabeli Vizsgálószék bejegyzést eszközölt abban a vonatkozásban, hogy a Bihari egyházközségnek bizonyos segélyt irányoztak elő ingatlan vásárlására. Ezt a kérdést természetesen szeretné a Vizsgálószék felszínen tartani és lehető időn belül „dűlőre vinni”. „/…/ Az egyházközség előhaladásának legnagyobb nehézsége anyagi téren az, hogy a hívek nagyobb része szegény. /…/ „[8] A vallásos szellem ápolása terén a vasárnapi munkaszünet be nem tartása s ennek következtében a templomba járók számának csökkenése, az akadály /…/”.[9] A lelkészi jelentés - majdnem 4 oldalban - tárgyalja az 1940. esztendőt. Sajnálatos, hogy két fontos tényező befolyásolta az egész egyházközségi életet: az egyik, - amit a lelkész is elsősorban tárgyalt -, éppen a felekezeti türelmetlenség, a másik pedig az általános háborús helyzet teremtette nehézség volt. Sok családi élet került keserű kenyérre, mert nemcsak a természet nem kedvezett, - azaz két éve tartó szegény termés volt -, hanem a családfők zömét is kényszermunkára vitték. A lelkész elég szomorú hangvételű sorait a bevezető utolsó mondata kissé megtöri, amikor kijelentette, hogy „az Isteni Gondviselés ez év aug. 30-án sorsunkat jobbra fordította Erdély egy részének”. Sajnálatos módon nagyon elmélyült az ellentét az unitáriusok és reformátusok között. Kiderült, hogy a bihari hívek Sulyok István református püspökhöz nyújtottak már be kérelmet. A református lelkész tagadta, hogy illetlen módon viselkedett volna az unitáriusokkal szemben, vagy kemény megjegyzéseket engedett volna meg magának irányukban. Azt azonban hangsúlyozta, hogy Szabó József, gazdaköri elnök még az árvízkárosultak részére rendezett mulatságot is csak abban az esetben akarta beengedni a gazdakör termébe, amennyiben az összjövedelem felét átadják az unitárius egyházközség javára. A püspök megjegyezte, hogy a lelkésznek igazat kell adjon, mert nyilatkozatát még 15 presbiter is aláírta. Különben is lelkészét olyannak ismeri, aki nem keresi az összeütközéseket, hanem aki nem eléggé „agilis”. A püspök is hangsúlyozta, hogy azok a belső okok, mely kiszakadásra kényszerítettek egy kis református csoportot a Református Egyházközség kebeléből, nem belső lelki indíték eredménye volt, „hanem gyarló emberi szenvedélyek”. Érdekes a következő megállapítás is, hogy ezeket az embereket sem a bihari római katolikus plébános, sem a nagyváradi evangélikus lelkész nem fogadta be, bár próbálkoztak, hogy beálljanak valamelyik egyházközségbe. Végül pedig hangsúlyozta a püspök, hogy figyelmeztette lelkészét arra, hogy kerüljön minden összeütközést az unitáriusokkal. Az esperes[10] közlte[11] a lelkésszel, hogy a „bihari unitárius misszió” kifejezést sajnos nem használhatja beadványaiban, mert a Főhatóság hivatalosan a szórványegyházközség elnevezést fogadta el. Ugyanakkor az aláírás fölött szereplő „Egyisten-hívő / unitár / kifejezés máris visszatetszést szült, s későbbi súlyosabb félreértések miatt ezt a kifejezést is mellőzni kell. 1955. szeptember 25 fordulópontot jelöl a bihari gyülekezet életében. A Keblitanács elmélyülten foglalkozott a bihari egyházközség sorsával. Ugyanis megállapítást nyert, hogy az említett gyülekezet önálló életre már képtelen. 1959. január 1 jelenti tulajdonképpen a következő fordulópontot, most már a bihari és a nagyváradi gyülekezetek életében. Ekkor történt meg a két gyülekezet társítása. Azonban a lelkész 1959-ről szóló jelentésében panaszos hangon közölte, hogy a Főhatóság rendre utasította, hiszen a Sz. Sz[12]. értelmében külön Nagyváradi és külön Bihari egyházközség létezik. Ez első sorban arra vonatkozott, hogy a lelkész a közgyűlések kérését külön-külön kellett, felterjessze és nem már, mint Nagyvárad-Bihari egyházközség. 1959. január 22.-én a Társegyházközségi elnevezését megkapta a nagyváradi és a bihari gyülekezet. 1959. november 12.-én javaslat hangzott el az egyházközség részéről arra vonatkozóan, hogy a Bihari és a Nagyváradi egyházközségeket Nagyvárad-Bihari név alatt szerepeltessék, azonban a Főhatóság ehhez még nem járult hozzá. 1961. január 1. egy újabb határkövet jelentett az egyházközség életében, hiszen az egyesülés megtörtént és a két gyülekezetből Nagyvárad-Bihari egyházközség lett. Megállapítja a Vizsgálószéki jegyzőkönyv is, hogy a Főhatóság elismerte a gyülekezet megelőző döntését, melynek értelmében a Bihari Unitárius Egyházközség társult a Nagyváradi Egyházközséggel. Ennek következtében ez az utolsó, a bihari egyházközséget tárgyaló jegyzőkönyv a keblitanácsi és közgyűlési jegyzőkönyvek sorában. Az ügy azonban nem volt ilyen egyszerű. A lelkész sorozatosan arra kérte a Főhatóságot, hogy a bihari egyházközséget mentesítsék a rendes adminisztratív kötelezettség alól és minősítsék szórványegyházközséggé.[13] 1964. december 31. fontos határkő volt az egyházközség életében, mert 30 éves jubileumát ünnepelte a bihari egyházközség. A lelkész évi jelentésének összegezéseképpen 1968. december 31.-én többek között megállapította: „/…/ visszapillantást végeztem az eltelt 15 esztendőre s megállapítottam azt, hogy egyházi életünk a csiga lassúságával haladt fokozatosan előre. Különösebben kimutatható eredményeket nem tudunk felmutatni, de egy bizonyos, nevezetesen az, hogy egyházszervezési vonalon sokat haladtunk és fejlődtünk”.[14] Az 1974. év némi fejlődést láttatott a lelkésszel, mert megfogalmazásából és értékeléséből az sugárzik ki. A jelentésben írta többek között, hogy a lelkész húszévi megfeszített munkájának dicséretére válik, hogy a nehezen és a háborús idők miatt kétszer is tönkre ment egyházközség évről-évre szaporodott s az egyházi kimutatásokból örömmel állapítottuk meg, hogy az egyházközség a fejlődés útjára lépett. Rövid történeti ismertetőt is olvashatunk, melyben újra a szokott pontatlanságokat fedezhetjük fel.[15] Végül pedig kiemelek néhány korabeli gondolatot abból az időszakból, amikor megtörtént országunkban is a várva várt változás: felszabadultunk a kommunizmus több évtizedes uralma és önkénye alól. Boda József lelkész az 1989-es évről szóló jelentésének záróakkordjaként a következőket vetette papírra: „Minthogy a változás a maga furcsaságaival gyakran elkápráztatja az embert, az elmúlt esztendő politikai meglepetésekkel kápráztatta el Közép- és Kelet Európát, köztük hazánkat is. Az elmúlt év politikai változásai s annak ránk hulló forradalmi eseményei gyökerében megremegtette a zsarnoki uralmat, mert napok alatt elsöpörte népirtó módszerével együtt. Az átalakult politikai átrendeződés a vallás számára is meghozta a maga átrendező lehetőségeit.”[16]Mindenképpen három részre kell osztanom az istentisztelettel kapcsolatos adatok közlését. Ezt az egyházközség hármas természete követeli meg, hiszen két egyházközségről és szórványaikról van szó. A „társulás” utáni időszakban a bihari jelenlét mintegy elveszítette a hangsúlyt, és szinte alig találtam adatot az istentisztelettel kapcsolatosan, illetve az azon résztvevők számát illetően. Minden vasárnap és a sátoros ünnepeken a gazdakör helyiségében megtartották az istentiszteleteket, melyeken a jelenlét átlag 25-30 lélek volt. Ez a szám jellemző mind a két alakalomra: istentisztelet és sátoros ünnep. Meg kell jegyeznem, hogy a korabeli tudósításokból hangsúlyosan kitűnik, hogy a híveknek nem nagyon tetszett ez az ideiglenes hely[17], de az új templomba bizonyára járni fognak. 1943. júliusában az egyházközség egy új valóság elé tekintett. Mivel Bihar missziós központtá lépett elő, az istentiszteleti beosztás a következő lett: 1. Biharon minden hónap első vasárnapjának délelőttjén, és délutánján helyben volt istentisztelet. Amennyiben a hónapnak volt 5. vasárnapja is, akkor szintén itthon, Biharon tartottak istentisztelet. 2. A hónap 2. és 3. vasárnapján mindig vidéken végezte szolgálatait a lelkész. 3. Amennyiben sikerült, akkor István király napjára, ha nem, akkor legalább október 31-re, mindig értekezletet szerettek volna szervezni a szórványban élőknek, és természetesen az itthoniaknak is azzal, hogy Budapestről és Kolozsvárról neves embereket, tudósokat hívnak előadás tartása végett. Erre volt is alkalom, de nem éppen a fenti elképzelés szerint. Tekintettel a háborús viszonyokra, 1944 december 27 - 1945 nov. 30 között nem volt istentisztelet. Éppen ezért a kimutatásban szereplő szám a november – december közötti időszak templomlátogatását méri fel. Az időben ugrom egyet, s a tudósítással egyben egy olyan kérdést is szeretnék érinteni, melyről már esett szó ugyan, de a későbbiek során is szolgáltat majd néhány fontos tájékoztatást. Kiemelem az 1951. november 11.-i, a bihari protestánsok reformációi ünnepélyének programját. Nagyon érdekesnek tűnik, hogy az unitárius templomban szervezték meg az ünnepélyt, aminek következtében K Kiss Károly unitárius lelkész léphetett elő a szervező és rendező szerepébe. A program a következő volt: 1. Megnyitót mond „s konferál mindvégig K.K.K.”[18] 2. Fohászkodik Rostás János3. Kezdő ének fennállva: Szűkölködünk4. Derekas ének: Tebenned bíztunk5. Istentisztelet: Dohy Árpád Református lelkész6. Térj magadhoz drága Sión7. Kolya Károly baptista elöljáró beszédet mond8. Horváth Sándor énekel9. Lukács Irma szavalata: Agg prédikátor10 Lukácsné Técsy lenke s Kovács Irén duettet ad elő11 Sápy Gyula szaval12 Női karének13 Kolya Irma szaval14 Sápy család 4 hangszeren játszik15 Sapy Jenő szólót énekel16 Záró ének: Menybéli felséges…Végül adakozásra szólították fel a híveket. Az eseménnyel kapcsolatosan Kiss Károly lelkész a következőket jegyezte fel: „Ünnepünk nagyon kedvesen folyt le. Szép volt templomunk is, amelyben 7 lámpa világított s virág volt cserepestől a falon is. /…/ 8 éves gyermek 46 sort szavalt hibátlanul, jó hangsúllyal hangosan. Szülők nem köszönték meg a gyermekökkel foglalkozásom. 759 lej volt a persely eredmény. Indítványoztam, hogy legalább havonta tartsunk ily közös protens. estély(t). Vaj lesz-e visszhangja?”[19] - kérdezte a lelkész. 1953-ban, „hogy fejlődés, vagy visszaesés állapítható-e meg, Vizsgálószék nem is tette fel”[20] a kérdést. „A jelenlegi helyzet annyira elszomorító, hogy anakronizmus lenne erre a kérdésre a hívektől várni, vagy kérni feleletet”[21] . Csupán ízelítő kedvéért közlök néhány, megtalált adatot a templomlátogatással kapcsolatosan. A nélkül, hogy valamelyik elődömet elmarasztalnám, kötelességemnek érzem megjegyezni, hogy azokra a pontatlan adatokra, melyeket a templomlátogatók számánál megjelöltek, nem figyelt fel soha a korabeli vizsgálószék. Ma feljogosítottak vagyunk arra, hogy a két adat közé helyezzük a pontos jelenlétet, de ugyanakkor azt a feltételezésünket is megerősíti, hogy itt sok esetben „emlékezetből közölt adatokról” van szó. (1. Táblázat: Templomlátogatás)Bihar esetében a megszokott módon végezte a lelkész a családlátogatást. Azaz évente, esetenként év közben is megkereste házaikban a híveket. Biharban azonban volt a családlátogatásnak egy egészen különös formája. A lelkész, a templom és lelkészi lakás felépítéséig a hívek valamelyikénél lakott. Többnyire jobb anyagi körülményekkel rendelkező egyháztagok fogadták be negyedévre, félévre, egy hónapra a lelkészt. Azután pedig napvilágot látott a sorkosztozás valósága, mely azt jelentette, hogy a hívek sorban fogadták a lelkészt és látták el ennivalóval.

Iskola

A bihari egyházközség megszületésétől kezdve nyomon követhető a kezdeti időszakban az a forró tevékenység is, mely jellemezte Komjátszegi Géza lelkész munkásságát. Nemcsak a szervezésben, hanem az iskolai és valláserkölcsi nevelésben is lelkiismeretes munkát végzett. Ennek bizonyítékaként maradtak fenn azok az adatok, melyekből ma az előbbi tényre következtetni lehet. Az volt az elgondolásom, hogy az egyházközség részlettanulmánya rendjén az iskolának, valamint az iskolai, illetve iskolán kívüli vallásoktatásnak szentelem a következő fejezetet. Már az 1935. évben találkozunk erre vonatkozó bejegyzésekkel, melyből megtudjuk, hogy a bihari egyházközségben 18 unitárius iskolaköteles gyermek volt. Előfordul, - természetesen nem minden jelentésben, vagy piszkozaton -, hogy a vallásköteles gyermekek osztályonként is fel vannak sorolva. A jelentések több esetben tükrözik azt is, hogy pl. egy-egy iskolai évben hány vallásórát tartott[22] a lelkész. Esetenként még azt is megemlíti Komjátszegi Géza lelkész, hogy mikor és milyen körülmények között tartották meg a vallásvizsgát. Ez utóbbival kapcsolatosan tudni kell, hogy általában a vizsgálószék feladata volt bekérni ezt a vallásvizsgát a bihari egyházközségben. Éppen a gyülekezet szórványjellegére való tekintettel, nem volt más lehetőség rá, mint ahogy az a sűrűn lakott unitárius vidékeken magától értetődő volt. Ott a lelkészekből egy bizottságot alakítottak, akik sorra járták a gyülekezeteket és ott is, lehetőség szerint egybekötve a vizsgálószék kiszállásával, ünnepélyes keretek között, legtöbbször szeretetvendégség szervezésével megtartották ezeket a fontos vizsgákat, amikor a vallásórára járó növendékeik bizonyságot tettek vallásos ismereteikről. 1937. szeptember 12.-én a református egyházközség átiratot intézett a gyülekezethez, melyben arról értesítette a Keblitanácsot, hogy a fenti időponthoz kapcsolódva visszaállították iskolájukban a régi rendet, mely kimondja, hogy nem református felekezetű gyermekek évi tan-költsége 400 lej, amit kötelesek a nem református szülők megfizetni. Ez a törvény tulajdonképpen 1932 szept. 3.-i eredetű - állította Szabó Pál református Lelkész. Ekkor az unitárius tanulók a bihari református elemi iskolában tanultak. Heti két órában részesültek hitoktatásban; egy órában pedig egyházi éneket tanítottak nekik. A korabeli „Napló”[23]-ból néhány lapot megőrzött a szerencse, ugyanis, ki tudja ki és miért kitépte a hiányzókat. A megmaradtból tudtam meg többek között, hogy a korabeli lelkész, Komjátszegi Géza lelkiismeretes munkát végzett a VEN területén. A fejlécen ez áll: Hitoktatási munkanapló a Bihari egyházközségben 1937/38 tanévről. Táblázatszerűen a következő beosztásokat használta a lelkész: (5. Táblázat: Jelentés beosztás) A tananyag ismertetése rendjén többek között olvashatjuk: - Ismétlések a múlt évi anyagból és énekből; - Reggeli imádság és Miatyánk; - Jézus születése; - a világ teremtése; - keleti bölcsek[24] ;- Karácsonyra való készülés; - Vízözön[25] ;- Bábel tornya; - a tékozló fiú stb. Azt mindenképpen ki lehet érezni a kimutatásból, hogy egy csoportban történt az oktatás. Az is nagyon valószínűnek látszik, hogy nem volt egy bizonyos rend, mely akár az ószövetségi történeteket, akár pedig az újszövetségi példázatokat sorrendbe rakta volna. Azonban az is tapasztalható, hogy a legtöbb alkalommal ószövetségi történet és újszövetségi példázat is soron volt. A jelenlétet illetően tapasztalható, hogy ritka esetnek számított, mikor többen maradtak távolt, mint, akik jelen voltak. Ha pedig a pontos számítást elvégeznénk, akkor megállapítható, hogy az említett tanévben a 15 tanulóból 44 alkalommal 457 volt jelen a 15 tanulóból 44 alkalommal 233 nem volt jelen. Az 1937. évi jelentéshez[26], pl. még az is hozzátartozik, hogy általában 15 gyermek jelenlétét, vagy hiányzását tapasztaljuk, viszont esetenként előfordult, hogy többen vannak jelen az órán. Ez pedig nem karácsonykor, vagy ünnepnap jelentkezik, hanem az évközi alkalmakkor. A „Bihar-Nagyváradi unitárius isk. Tanulók” c., 1938 évről szóló jelentésben, az egyik megjegyzésben található két név után azt olvashatjuk, hogy „kimaradtak /…/ mert kétszer ismételtek /…/” és akkor is megbukva, a 12 évet betöltötték. Sajnálatos megjegyzése még a jelentésnek az is, hogy mivel felekezeti iskolájuk nem volt, a reformátusba, vagy az állami-elemibe, vagy Nagyváradra jártak tanulni a gyermekek. 1939. októberében az állami iskolában két tanerő működött, akik csupán néhány szót tudtak magyarul. Egy férfi és egy nő tanított. Az iskolának az 1939/40-es tanévben összesen 233 tanulója volt. Ezek közül 180 magyar, 35 román és 18 zsidó nemzetiségű. Felekezeti megoszlás szerint:- református 124- római katolikus - 35- görög katolikus 15- „görög keleti” 13- unitárius 13- baptista 15- zsidó 18.Az állami iskolának magyar tagozata nem volt a jelzett időben. Ez szinte maga után vonta, hogy az iskolában magyar nyelven semmilyen oktatás nem folyt. A lelkésznek sikerült megegyeznie az iskola igazgatójával, aki megengedte, hogy iskolai foglalkozás után egy óra vallást taníthatott az unitárius gyermekeknek.

A gyermekek valláserkölcsi nevelése

Nagyon oda kell figyelnünk az összevont jelentésekre, hogy azokból sikeresen kihámozhassuk az iskolai, illetve az iskolán kívüli vallásoktatásra vonatkozó adatokat. Ha ebben a pillanatban is meg lehetnénk győződve arról, hogy mindenik lelkész idejében maradéktalanul megtörtént az oktatás, akkor nem is lenne semmi gond. A baj csak ott kezdődik, ha a vallásoktatás terén hiányosságok mutatkoznak. Ezért pedig felelősek vagyunk. Hogy ki az első a számonkérésben, azt én nem tudom eldönteni, viszont azt tudom, hogy egyik részen a lelkész, másik részen pedig a szülő felel mulasztásaiért. Mert magam is végzem ezt a munkát, ezért kimerem mondani, hogy a felelősség nagyobb része ránk, lelkészekre hárul. Ez pedig közel sem jelenti azt, hogy a szülők felelősségéből valamennyit enyhítenék kijelentésemmel. Komjátszegi Géza nyilvántartást vezetett az iskolai vallásoktatásról is. Tapasztalható, hogy az 1-2 , valamint az 5-6. osztályosokat vonta össze egy csoportba. A többiekkel külön-külön foglalkozott. Az évi kimutatásban részletesen beszámolt a tananyagról, a megtanított énekekről is. A Nagyváradhoz tartozó unitárius tanulók névsora, illetve osztályzata szerepel egy másolaton. Itt 4 tanulóról van szó. Látszik Komjátszegi Géza lelkiismeretes hozzáállásán, hogy igyekezett a hitoktatást végezni Nagyváradon is, ám ez komoly akadályokba ütközött. A megjegyzés rendjén kiemelte a lelkész, hogy görög katolikus -, állami-, iparos iskolában tanulnak a gyermekek, sőt „Oltean Doamna” középiskolában is. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a saját órabeosztása vált lehetetlenné, hanem a gyermekek családi környezete sem engedte meg az unitárius hittanban való teljes mértékű elmélyülést. Az 1936-37 iskolai évben tanuló unitárius tanulók névsorát találjuk a következő fejléccel: (6. Táblázat: Jelentés fejléc)A megjegyzés rovat négy esetben van kitöltve a 19-ből. Mind a négynél az van megjegyezve, hogy „Nem jártak rendesen iskolába, nem osztályoztattak egyik tantárgyból sem”. Az 1936-37[27]-es tanévben 12 vasárnapi tanítást pótló vallásoktatást végzett a lelkész. Ezeket az alkalmakat november (1936) és február (1937) között tartotta. Feldolgozott témák:1. Dávid Ferenc, az unitárius reformátor működése, halála2. János Zsigmond és az unitáriusvallás törvényesítése3. Az unitárius egyház elnyomatása a katolikus fejedelmek alatt.4. Egyházunk veszteségei a 18. században5. Szentábrahámi Mihály püspök.6. Templomok, iskolák építése II. József alatt7. Egyházi jótevők: Zsuki, Augusztinovics, Berde, Brassai8. Egyházunk Alkotmánya9. Egyházi tisztviselők: egyházközségben, egyházkörben.10. Jézus tanítása és az unitárius vallás11. Isten egysége a józan ész és a Biblia szerint12. Jézus ember volta a Biblia szerint. Meg kell jegyeznem, - minden más előző és későbbi felfogás ellenére -, hogy az egyházközségi iratok nem semmisültek meg minden esetben, hiszen Komjátszegi Géza vallásoktatási nyilvántartásai közül jó néhányat ma is szemügyre vehetünk. Ezek alapján állapítható meg, hogy odaadó, lelkiismeretes munkával készítette a jövendőt. Sajnos nem az ő hibája, hogy ma a régi emberek nem az unitárius vallás kötelékében élnek. Részletes kimutatásai természetesen „Napló” névvel vannak becézve, jól lehet egy-egy ívről, van szó csupán, melyek adott esetben a piszkozat képét vetítik elénk. Minden valószínűség szerint - éppen a spórolás miatt - maradt az egyházközség irattárában a munkapéldány. (7. Táblázat: Kimutatás a vallásórák megtartásáról)

Vasárnapi oktatás

Ezt a tevékenységet nem szabad összetéveszteni a vasárnapi gyermek istentiszteletekkel. Már a kifejezésében valami olyanra utal, ami az oktatás területére vezeti az olvasót. Helyes is ez a gondolkodás, hiszen a gyermekek és az ifjak vasárnapi, vallásos neveléséről van szó. Az tény, hogy ez a fajta oktatás, az istentiszteletet tartotta a középpontban, viszont ismételten hangsúlyozom, hogy nem a mai gyakorlat formájában. Pl., 1936-ban 9 ilyen istentiszteletet tartott a lelkész, melyekre a lelkészi lakásban került sor. Az előbbi magyarázkodásomat hivatott igazolni az a bejegyzés, miszerint 1936 november 15, és 1937 február végéig 12, „vasárnapi tanítást pótló vallásoktatást” végzett a lelkész. Ezeken az alkalmakon a jelenlét 6 és 14 lélek között volt. 1937.-ben még közelebb kerülünk a vasárnapi oktatás megértéshez, amikor a lelkész arról számolt be, hogy 9 gyermek istentiszteletet tartott december és március között. Az említett alkalmakon 9 és 15 gyermek jelent meg. Témák voltak: Január-március között tartotta a lelkész. 10 alkalommal. 1. Szülők iránti szeretet Textus: 2 Móz 20,122. Testvéri szeretet: 1 Móz 45. R.3. Az istenfélelem: (Ábrahám áldozata)4. A tízparancsolat (Megj. 11 volt jelen)5. A gyermekek: Mt 18, 1-10.6. Nagyváradon tartotta7. Felebaráti szeretet8. Az imádkozás9. A megbocsátás10. A háládatosságAz istentiszteleteken egyházi énekek is hangzottak el: Megpihenni, Gondviselő jó Atyám vagy, Úr Istennek szent fia, Hozzád jöttünk, Uram, Uram, templomodba gyűltünk, Sóhajtásunk, búsulásunk, Óh, meg nem alvó, Hozzád megyek, Uram, Tebenned bíztunk. E fenti tudósítással kapcsolatosan a következők szerepelnek egy kimutatáson, melyet 1938 június 14.-én készített el Komjátszegi Géza lelkész: 1. A tanítást június és szeptember hónapokban végezte 10 alkalommal. 2. A megjelent fiúk és leányok száma 11 és 18 között mozgott. 3. A tanítás tárgyát hit- és erkölcstan képezte, melyek közül megemlítem: - A Biblia, mint szentkönyv- - A tízparancsolat- - Jézus két parancsolata- - A reformáció- - Dávid Ferenc, egyházunk alapítója- - Hiszekegy- - Hiszek Istenben- - Hiszek Jézusban- - Az anyaszentegyház. 4. Énekeket is tanultak, vagy énekeltek: Vigyázz étem, Teremtő nagy Isten, Mit remegsz, Erős várunk, Uram tehozzád, Sorsod hagyd az Úrra.5. A tanításban Kiss Zoltán is részt vett három alkalommal. Még azt is érdemes megjegyeznünk, hogy a Kiss Zoltán[28] jelenlétekor felnőttek is részt vettek. Három bejegyzést találtam erre vonatkozóan: az 1. alkalommal 30-an voltak felnőttekkel együtt, 2. alkalommal 50-en, harmadszor „jelen volt a templomi közösség”. 1939.-ben június és július hónapban összesen 5 alkalommal tartott a lelkész ilyen vasárnapi „összejövetelt”. A megjegyzés rovatban a következőt olvashatjuk: „A határzónai helyzettel járó akadályok miatt kevés számú ifjúság jelent meg a tanításokon, mert többen eltávoztak otthonukból. Ezért csak 5 vasárnapi tanítás volt. 1939/40-es tanévben 10 gyermek istentisztelet volt. 1. Isten egysége2. Jézus3. A lélek és az egyház4. A keresztény egyház5. A bűn és a bűnbocsánat1942-ben „a lelkész hanyagsága miatt nem igen volt tartva.”[29] (9. Táblázat: Iskolaköteles unitárius gyermekek száma)Mielőtt még egy utolsó témát felelevenítenék, amivel a vallásoktatásról szóló fejezetet le is zárnám, megemlítek egy fontos tényezőt, melyet megfelelő adatok hiányában, sajnálatos módon nem tudtam mélységéig behatárolni. Ez az a valóság, miszerint két, egymással párhuzamos oszlopban kellene feltüntetnem az iskolaköteles gyermekek és a vallásórára járó gyermekek számát. A két szám ugyanis nem lehet, és nem is ugyanaz. Különbözik, mint ahogy különbségek vannak a tanköteles és az iskolában megjelent gyermekek száma között is. Abban a korszakban, amikor akár a felekezeti, akár az állami-elemi iskolában tarthatták a lelkészek a vallásórát érvényes volt a fenti megállapítás. Amikor szétvált az iskolai és az egyházközségi vallásoktatás, egyidejűleg a fenti kérdés is érvényét veszítette. Bár nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem lenne-e jó ezután is feltüntetni a vallásóra köteles, és az azon megjelent gyermekeknek a számát!

Felekezeti iskola

Egy nagyon fontos kérdése volt a bihari egyházközségnek. Már 1933. június 4.-én a megalakuló gyűlés egyik fontos témája az iskola-kérdés volt. Két megoldási lehetőség kínálkozott az adott időszakban. Az egyik szerint megoldásnak látszott, ha az állami iskolában egy magyar részleg jöhetett volna létre, melynek vezetésére éppen Zöld Istvánt nevezte volna ki a minisztérium. A másik megoldás viszont egy felekezeti iskola létesítése lett volna, amihez az egyházközség adná a helyiséget és a felszerelést, a kántortanítót megillető 16 hold tanítói, illetve 8 hold kántori „törvényben kiszabott javadalmat” az állam biztosítaná. A gondnok és Szőke Lajos javaslatát fogadta el a közgyűlés, miszerint egy felekezeti iskolának a felállításán kell törekedniük. December 26.-án Zöld István hangsúlyozta a felekezeti iskola felállításának fontosságát, különben további fejlődése az egyházközségnek nincsen biztosítva. Ennek érdekében felajánlotta díjmentesen 3 (három) évi időtartamra saját lakását, mely négy szobából állt. Az iskolai céloknak teljes mértékben megfelelt az egyik nagyszoba, mely méreteiben[30] alkalmasnak bizonyult a szóban levő célnak. A fennmaradt szobák pedig a tanítói lakást képezhetnék. Az iskola számára bizonyos felszerelést is tudott biztosítani Zöld István kántortanító, ami a következőkből állott: 30 tanuló számára elegendő iskolai pad; egy asztal egy székkel, egy szekrény, fogasok 30 akasztóval, Románia falitérképe, egy fali tábla, 25 cm átmérőjű „bádog szögmérő”, egyenes és háromszögű vonalzó, egy fakörző. Az ehhez hozzáadandó szükséges felszerelést pedig az egyházközség biztosítaná. A tanítói díj a legkevesebb lenne, melyek egyik részét az önkéntes adományokból, a másikat viszont állami támogatásból tudnák fedezni. A kántor javaslatát a közgyűlés elfogadta és megállapították ugyanakkor, hogy a törvényben előírt 20 tanulói létszám fölött van az unitárius gyermekek száma. Ez tehát az állami rendelkezéseknek teljes mértékben megfelelt. 1934. június 10.-én Zöld István nagyon frappáns bevezetőt tartott akkor, mikor a felekezeti iskola építésére vonatkozó terv, illetve költségvetés bemutatására kérték fel. Többek között ezeket mondta: „/…/ ilyen nagyobb, a jövő nemzedékre is kiható alkotások keresztülvitele, megvalósítása érdekében biztató, bátorító, lelkesítő beszédeket szoktak tartani, ő azonban ezt feleslegesnek véli, annyival is inkább, mivel szent törekvéseink gondolatától mindannyian át vagyunk hatva. Itt most nekünk nem beszédre, hanem tettekre, cselekedetekre van szükségünk.”[31] Az iskolai, épülettel kapcsolatosan a méretekről a következők állapíthatók meg: Hosszúság: 21 m.Szélesség: 9 m.Magasság: 4m.A templomi helyiséget képező méretek: Hosszúság: 14, szélesség pedig 8 m a belvilágban. Az iskolai célt szolgáló helyiség viszont 6 x 8 m lenne. Az épület keleti tetőzete fölé 3 m2-es négyzetben egy fából készült torony hirdetné a templom jelenlétét. Az épület alapja tégla lenne, amire egy méter magasságig szintén téglát raknának, majd azt követően a tetőig vályogból fejeznék be a falakat. A költségvetési tételek a következők: Minden munkálattal és fuvarral együtt összesen 78.711 lejbe kerülne az építkezés. Ebből az összegből 48.711 lej rendelkezésre áll. A többit elő kell teremteni. Az a meglátás látott napvilágot, hogy a Főhatósághoz, illetve a körzethez tartozó gyülekezetekhez folyamodjanak. Sajnos ez a terv nem valósulhatott meg, viszont helyette megszületett egy másik: a templom és a lelkészi lakás. Erről azonban később írok.

Iskolaszék

A felekezeti iskola velejárója az iskolaszék testületének megválasztása volt mindig. Kihangsúlyozást nyert, hogy az iskolaszékbe olyan tagokat válasszanak, akiknek iskolaköteles gyermekeik vannak. Mert soha nem vált valóra az álom, további ismertetésébe nem is bocsátkozom bele.

Egyleti élet és tevékenység

Az egyleti élet elindulása szorosan összeköthető a bihari gyülekezet megszületésével. Mint sok más gyülekezetben, úgy Biharban is a Nőszövetség vitte a vezető szerepet, s mint olyan az ő tevékenysége hatja át a kezdeti, nagyon termékeny időt. Az előtt azonban, hogy néhány történeti jelentőségű eseményt ismertetnék, fontosnak tartom az egyleti élet tekintetében néhány olyan mozzanatra összpontosítanunk, melyek mellett hallgatólagosan elmennünk nem szabad. Ilyen körülménynek számított, pl. 1938 –ban a gyülekezeti tilalom és a többi zavaró körülmény, ami miatt az egyleti élet nem tudott rendesen működni. 1940-ben az egyleti élet majdnem teljes mértékben szünetelt, mert a rendezvényekre nem kapták meg a hatósági engedélyeket. Ez röviden abban állt, hogy minden egyes egyházközségi rendezvényt be kellett jelenteni a legközelebbi rendőrségen. De nemcsak, hanem írásos, bélyeggel és pecséttel ellátott engedélyeket kellett beszerezniük. Csak ezek birtokában volt szabad vallásos megmozdulásokat rendezni. Ezen engedélyek mellé még társult az a nehezítő körülmény, mellyel órához szabták a rendezvények megtartását. 1945-ben is találunk egy megjegyzést, mely szerint az egyházközségben van Dávid Ferenc egylet és Nőegylet is, de nem működnek. Ez érthető is, hiszen a háborús körülmények miatt nem vállalhatott semmilyen megmozdulást. Ennek ellenére azonban mégis van tudomásom bizonyos tevékenységről.

Nőszövetség

1933. december 26.-án felmerült az igény arra, hogy a bihari, unitárius nők szeretnének szövetségbe tömörülni. Ennek rendjén Rázmány Mór lelkész ismertette a lehetőségeket, miután a „Dávid Ferenc egylet” keretében megalakult a Nőszövetség azzal a hozzáadással, hogy önálló tevékenységet folytat. Elnöknek Szabó Józsefnét, ügyvezető elnöknek, Zöld Istvánnét választották. Pénztáros: Bíró Lajosné, Tikár Székely Sándorné, jegyző pedig Zöld Ilona lett. 1935-ben a Nőszövetség 20 taggal működött. 1936-ban már 25 rendes és 3 pártoló taggal működött. 1936-ban 29-re emelkedett a számuk. Azt is olvashattuk az egyik jelentésből, hogy ekkor 5 pártoló tagja volt. Évente egyszer tartottak gyűlést. 1936-ban évi bevétele a Nőszövetségnek 798 lej volt. Ebből különböző templomi kiadásokra elköltöttek 401 lejt. Az igaz, hogy ezeket a feljegyzéseket egy piszkozatszerű iraton találtam, melyek minden valószínűség szerint egy komolyabb jelentésbe készültek. Az említett piszkozat túlsó oldalán olvasható: 1, Anyák napja: Május 32. Kirándulás: június 7.3. Műsoros, vallásos ünnepély: június 28.4. Karácsonyfa ünnepély: december 24.-én.A fenti ünnepélyeket bizonyára a Nőszövetség szervezte meg. Egy későbbi, hivatalosnak tűnő irat a fentieket megerősíti. Maradvány 397 Lej volt. 1937-ben a Nőszövetség vezetőségében változások következtek be. Elnöknő Székely Imréné, pénztárnoknő Bíró Lajosné lett. Ekkor kihangsúlyozást kapott, hogy a Dávid Ferenc Egylet keretében továbbra is működik az Unitárius Nők Szövetsége 25 rendes és 3 pártoló taggal. Összejöveteleiket nyári időben vasárnap du., télen pedig csütörtökön du. tartották. A Nőszövetség évi rendezvényei között felsorolhatom a következőket: „jelmezes táncmulatság”, valamint 4 vallásos ünnepély a templomban. Ehhez sorolható még a karácsony esti ünnepélyt megszervezése is. Az 1938-as állapotok között is hallatott magáról a Nőszövetség. A nehéz viszonyok ellenére „25 taggal és pártoló tagokkal” élt a szövetség. Az „állapotok” következtében nem volt meg a szokásos tevékenysége sem nyáron, sem télen, de annak ellenére mégis megszervezett a tavasz folyamán (1938) egy teaestét, majd egy anyák napját, egy vallásos műsoros délutánt és egy Dávid Ferenc emlékünnepélyt.

Énekkar

A bihari gyülekezet és akkori énekvezérének érdeme, hogy egy olyan megvalósítást tud magáénak, melyre sok, és sokkal nagyobb gyülekezet nem volt képes. 1935. február 3.-án megalakult az egyházközség énekkara. Neve: „Unitárius vegyes ének és dalkör”. Felépítése a következő volt: 1. A mindenkori lelkész2. Elnök: Bereczki Dániel.3. Alelnök: Szőke Lajos és Zöld Istvánné4. Pénztárnok: Székely Sándor5. Jegyző: Zöld István6. Ellenőr: s. Pap Lajos és Fülöp Lajos7. Karmester: Zöld István8. Kottakezelő: ifj. Bíró LajosVálasztmányi tagok: Nagy Lajos, Gyarmati Pál, Kiss Albert, Rostás Lajos, Székely Sándorné, Bíró Lajosné, Szabó Józsefné és Szabó Ferencné voltak. Az énekkarnak 24 tagja volt. 1935. március 6.-án a 243 / 1935 E K TANÁCS sz. irat megerősítette a bihari unitárius énekkar megalakulását, mely az „unitárius jövőért fog működni”.[32] Az énekkar Zöld István kántor vezetésével működött. Hetente háromszor próbáltak. Zöld István viharos problémái[33] az egyházközséggel szemben, az énekkar felbomlásához vezettek.

Püspöki vizsgálószék

Az egyházközség 71 éves története folyamán 1 püspöki vizsgálatot élhetett át. 1935. május 11.-én volt az egyedüli püspöki vizsgálat Biharon. Jelen volt Dr. Boros György püspök, Ürmösi Károly esperes, Hadházi Sándor egyházi pénztárnok, Rázmány Mór s lelkész. Az egyházközség részéről: Komjátszegi Géza, Bereczky Dániel gondnok, Zöld István jegyző és Szabó József. A megalakulással kapcsolatos kérdések voltak a vizsgálat felszínén.

Kitérés – betérés

Arra gondoltam, hogy nem hagyhatom el a szórványok kérdéskört addig, míg nem beszélek két nagyon fontos tényezőről. Az egyik a betérés, a másik viszont a kitérés, valamelyik vallásfelekezetről. E témát ugyan csak a bihari esetben lehet boncolgatni a fellelhető bizonyítékok határáig. Röviden fogalmazva azt írhatom, hogy a bihari unitárius gyülekezet létrejötte tulajdonképpen egy tömeges kitérés eredménye volt a helybéli református egyházközségből. Ma, amikor már 2005-öt írunk, szégyen ide, szégyen túl, el kell mondanunk mindazt e gyülekezet múltjáról, aminek ma szemtanúi vagyunk. Az akkor kivált egyháztagok megbékéltek már a világgal és mindenkivel. A többség útja visszavezetett az eredeti forráshoz, de 11 lélek, mondhatni valahol félúton van még mindig. A későbbiek során, a bihari eseményekhez kapcsolódó be- és kitérési történeteket ismertetek a maguk egymásutániságában. 1935. december 31.-én a lélekszám: 95; majd egyházközségünkbe lépett újabb 11 személy. Ezek közül 3 felekezeten kívüli volt, 8 pedig a református egyházközség kebeléből tért át az unitárius gyülekezetbe. 1937. december 31.-én egy unitárius „presbiter” református vallásra kitért. 1957. április 10.-i keltezéssel a 32/1957 LH irat másfél gépelt oldalban számol be az unitárius hívek református vallásra történő visszatérítéséről. A jelentésből kitűnik, hogy Dohi Árpád, református lelkész minden erejével azon törekedett, hogy az unitáriusokat visszaolvassza a Református Egyházközség kebelébe. Többek között ahhoz folyamodott, hogy szószéken, vagy más hasonló istentiszteleti alkalmakkor az unitárius vallás ellen prédikált. Ugyanakkor családlátogatásokat végzett, hol a vegyes házasságban élőktől évi megajánlásokat kért. Miután megtörtént a megajánlás, akkor ő magától értetődőnek vette, és reformátusokká nyilvánította az unitárius családtagokat is. Miután Boda József lelkész találkozott az említett lelkésszel, illetve igyekezett tisztázni a kérdéses ügyet, kiderült, hogy négy esetben nem volt elfogadható a kitérési nyilatkozat, mert azt ceruzával írták alá. Sajnos a valóság és a későbbi tények a református lelkész mellett bizonyítottak. 1958. január 23.-án arra szólították[34] fel a lelkészt, hogy az unitárius hívekre több gondot fordítson, és azzal igyekezzen ellensúlyozni a Református egyházközség térítési szándékát.

Jótékonyság

A jótékonyság területéről is kaptam néhány adatot, bár jól lehet az egyházközség 71 esztendeje, szinte mindig anyagiakkal küszködő élete nem tette lehetővé minden esetben, hogy tagjain, vagy más egyházközségeken segítsen. Annyi megállapítható a kevés számmal fellelhető kérések, illetve anyagi kérvények tekintetében, hogy sem fizikai személyek, sem pedig a kérő intézetek elől nem zárkózott el a gyülekezet. Az első adat 1937 júliusából származik, amikor a Küküllőszéplakhoz tartozó Vámosudvarhelyen imaházat akart építeni a leányegyházközség, amihez anyagi támogatást kértek. Segélyt küldtek. 1946. november 16.-án egy levelezőlapon olvashatjuk Simén Domokos[35] megjegyzését, miszerint a bihari lelkész 127.000 lejt gyűjtött az árvaház részére. 1949. szeptember 4.-én a nagyváradi lelkész jelezte a Keblitanácsnak, hogy a hívek látogatása során talált egy olyan öt gyermekes családot, amelyből a szegénység miatt nem járhatnak valláserkölcsi nevelésre a gyermekek. Arra kérte a Keblitanácsot, hogy valamiképpen segítsenek ezen a családon. Meghatározták, hogy a hívek között ruhagyűjtést fognak szervezni a szóban levő család megsegítésére. Sajnos nem tudni, hogy mi volt a család neve. 1950. január 15.-én megállapítást nyert, hogy a szegény sorsú gyermekekről gondoskodni tudtak, bár az egyházközségi teherbíró képesség nem nagyon engedné meg azt. A lelkület azonban mindenre képes. Azt is megtudjuk, hogy a szegény sorsú gyermekeknek könyveket osztottak. Bizonyára a vallásórán használatosakat. 1960. június 2.-án Sajti Jánosné írásban fordult az egyházközséghez 150 lej anyagi támogatást kérve. Ezt a kérését 1961-ben is megismételte. 1963. március 12.-én Sajti Jánosnénak kérésére kiutaltak a Főhatóság beleegyezésével 150 lejt. 1975. június 14.-én Szinte István részére lenne szükség Urbason, illetve Propernil gyógyszerekre, melyekkel az idegbénulást lehet gyógyítani. Ebben az esetben Kovács Lajos püspök segítségét kérte a lelkész. 1947. március 24.-én az amerikai segélyező bizottság által küldött szeretetcsomagból a bihari egyházközség is részesül, de annak elszállításáról a Főhatóság nem gondoskodik. 44 db ruhaneműt küldtek az egyházközség szegényeinek. 3 pár cipőt azonban külön megjegyeztek, hogy lelkész családja számára küldnek csomagban.

Testvérkapcsolat

Testvérkapcsolat alatt első sorban is a felekezet közi kapcsolatot kell értenünk. Ennek azonban nem találkoztam túl sok pozitív megnyilvánulási formájával. Sőt mondhatom, hogy egy ilyen történeti értékű esemény volt, amelyet érdemesnek találtam a feljegyezésre. 1937-ben jelentették a helyi református gyülekezet vezetőségének, hogy a lelkészi beiktatón 12 személy fog részt venni az unitárius egyházközség képviseletében. Csak annyit szeretnék e ténnyel kapcsolatosan megjegyezni, hogy egyfajta előrelépés tapasztalható a két egyházközség közeledésében. Ez a kijelentés azonban elhamarkodott lenne, hiszen, ha a hívek szintjén tűrhetőnek is mondható a viszony, nem úgy fest a hivatalok között.

Folytatása következik

[1] Kiss Károly lelkész állítása szerint1933. december 26. alakult meg a bihari egyházközség.

[2] 2. Sz. jegyzőkönyv /1933. Dec.25.

[3] K Kiss Károly a bihari Családkönyv 24. És 42 1936. december 31. oldalán hivatkozott egy 1911 évben született Pap Lászlóra, akiről állítja, hogy kiképzett kommunista agitátor volt. Tőle kérdezte meg 1947 március 15.-én, hogy miért lépett be az unitárius egyházközségbe 1936-ban. Felelete az volt, hogy azért, mert „500 Lej egyh. adót róttak ránk. Ami nagy összeg volt 1936-ban. És aránytalanul több mint illett volna. Nem jártam unitár és semmi templomba. Feleségem gyermekágyból kelt és Mátyás bezárta előtte a templomajtót, mert elkésett.” (Családkönyv 42. Old.)

[4] 7 gyermek édesapja

[5] 5. Sz. jegyzőkönyv: 08.04.1934

[6] 45. Jegyzőkönyv. 29. Hat. 105. Old.

[7] A 301/1937E K TANÁCS, valamint az 1991/1936 E K TANÁCS sz.

[8] 136/1940 LH

[9] U.o.

[10] Erdő János

[11] 150/1943 sz. irat

[12] Az Unitárius Egyház Szervezeti Szabályzata

[13] 14/1963 LH sz. iratának harmadik bekezdésében

[14] Lelkészi Jelentés az 1968-as évről

[15] „Egyházközségünk az 1930-as években alakult, a második világháborút megelőző években alig 25-30 családdal, akik Székelyföld és Kolozsvár vidékéről telepedtek le. A második világháborúig fejlődésnek indult gyülekezet és hitélet a háború éveiben tönkre ment. Elmenekült az egyházközség lelkésze s a magára maradt nyáj elszéledt. Csak 1947-ben alakult meg újra, amikor már némileg begyógyultak a háború ütötte sebek. A másodszor alakult gyülekezet lélekszáma alig ütötte meg az előbbi években alakult első gyülekezeti létszámot. A kevés számú gyülekezet, idegen gyülekezeteknél keresve menedéket - és imádkozó helyet, alig kezdette meg működését, amikor lelkésze lemondott lelkészi hivataláról, más pályát választva magának. A gyülekezet ismét magára maradt s majd csak két /2/ év múlva kapott új lelkészt 1949-ben, aki lelkészi munkáját szorgalmasan végezte, 1953-ig, amikor nem tudva megélni lelkészi fizetéséből, volt lelkész áthelyezését kérte. 1953-54-ben kapott kinevezést mint gyakorló lelkészjelölt Boda József, aki azóta is nagy buzgalommal s fáradtságot nem ismerő akarással végzi lelkészi munkáját abban a hitben, hogy e nemes munka hivatástudata az egyházközség anyagi és erkölcsi életének gyarapodását szolgálja. 40/ 1974 LH sz. irat.

[16] Lelkészi Jelentés az 1989.-es évről.

[17] Tiillik a gazdakör helyisége.

[18] Azaz Kőrispataki Kiss Károly

[19] Ennek nem volt

[20] 1953 évről felvett esperesi Vizsgálószéki Jegyzőkönyv.

[21] U.o.

[22] 1936 november 11 és 1937 június 12 között 34 vallásórát tartott a lelkész és év végén még két ismétlést.

[23] 1937. december 31.

[24] Csak annyit jegyzek meg, hogy ekkor október 30-at írtak

[25] December 18

[26] A „Bihar-Nagyváradi unitárius isk. tanulók” az 1937-1938 tanévben

[27] Ez nem azonos az iskolai oktatással.

[28] Későbbi kövendi unitárius lelkész.

[29] Esp. Vizsgálószéki Jegyzőkönyv az 1942.évről.

[30] 5,50 m hosszú, 5 m széles és 3,40 m magas.

[31] 7. Sz. jegyzőkönyv: 10.06.1934

[32] 11.sz jegyzőkönyv - 1935 márc. 6.

[33] Ezekről a kérdésekről a Kántor fejezetben lehet bővebben olvasni.

[34] 394/1957 E K T

[35] A mostani csíkszeredai lelkész édesapjáról van szó.

Trackback URI | Comments RSS