Bibliakör

Máté 6,16-18 “Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. - Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.”

Kereső kifejezés:
Keresendő: böjt; fordítás: Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája

www.kereszteny.hu/biblia/

Olvasd el ezt a bejegyzést »

Négy napja elkezdődött  a téli olimpia. A németországi Evangélikus Egyház honlapján (www.ekd.de )olvasom, hogy két olimpiai lelkész kísérte el német csapatot. Egy evangélikus és egy katolikus. A német katolikus és az evangélikus egyház arra biztatta a versenyzőket, hogy vegyék igénybe a két lelkész szolgálatát. Egy füzetet is kiadtak imádságokkal, elmélkedésekkel, bibliai szövegekkel kikapcsolódás, feltöltekezés céljából.

Ugyanakkor tudatosítani kívánják a csapattársak iránti felelősséget és az ellenfél tiszteletét.

A Chamonixban 1924 ben első alkalommal megrendezett téli olimpia jelszava: Citius , Altius, Fortius, azaz Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben.

Ma is ez a jelszó. Gyorsabban, magasabbra, erősebben. A kérdés csak az, hogy mennyire. Az emberi teljesítőképesség határáig, azon túl doppingolva. Az egészséges a versengés  fontos vagy a hozzákapcsolt, óriás pénzeket mozgató reklám?

Az edzők diktálják az iramot, a szövetségek alkotják a szabályokat, vagy a szponzorok s az őket megjelenítő tévétársaságok?

Érvényes –e még a jelenlét a fontos, vagy csak a nyertesekre figyel a világ, figyeltetik a világot?

A grúz fiú vajon nem az ész nélküli mutatványra törekvés áldozata lett-e? Ott volt s mégsem vett részt az olimpián. Meghalt még mielőtt elkezdődött volna. Azt mondták outsider, esélytelen és tapasztalatlan volt. Talán senki sem elégszik rá ha versenyez. Így áldozatként, sokáig emlegetik. A szervezőket tisztára mosták azonnal de mégiscsak módosították pályát.

Hogyan vág ez össze Ábrahám történetével?

Talán így: Ábrahám hallotta a hívó szót és így válaszolt: „Itt vagyok”

A sportolókat, az élsportolókat is egy válasz élteti. Válasz a kihívásra. És egy egy világverseny olyan mint egy oltár, amelyre igyekeznek ráhelyezni áldozatukat. Azt az áldozatot, amit sok – sok lemondással, fegyelmezett, kitartó életmóddal hoznak össze. És néha életüket is. Sokuk számára olyan ez mint Ábrahám számára az elsőszülött gyermek.

Ábrahám kész engedelmeskedni Istennek. Isten azonban tudtára adja, hogy nem az áldozata kell, hanem ő maga, hűségével, bizalmával, engedelmességével.

Az olimpia oltárán is kevés a tudás, a felkészülés. Teljes odaadásra is szükség van. A teljes emberre összpontosításával, belső békéjével, csapattársai iránti felelősségével, ellenfelei tiszteletével.

A mindennapi életünk is Pál apostol szerint versenypálya, amelyen olyan futásra biztat, mellyel elvesszük a díjat.

Sokszor elsőszülött álmainkat, vágyainkat, terveinket, életcélunkat kell feláldoznunk az “ahogy lehet” s a körülmények oltárán. Érezzük-e, hogy istennek nemcsak áldozatunkra, hanem teljes önmagunkra van szüksége, hitünkkel, bizalmunkkal, odaadásunkkal?

„Itt vagyok” hadd mondhassuk, mikor az ő hívására elindulunk, s futásunk közben legyen bennünk a csapattárs azaz a felebarát iránti felelősség s az ellenfél iránti tisztelet.

Február 9. A Voronyezsi katasztrófa, a II. Magyar Hadsereg pusztulásának emléknapja. 1943 januárjában negyven ezren vesztették éltüket, s vagy hetven ezren estek fogságba, s közülük is elég kevesen élték túl

A magyar történelem a magyrság pusztulása kapcsán mindmáig hivatkozási eseményei a mohi és a mohácsi csata. Azonban jelenkori elapadt létszámunk szempontjából én a doni tragédiát okolom.

Mondom ezt azért, mert gyermekkori vasárnapjaimon a szemem végszaladt a szentmihályi templom szószéke melletti, a világháborúk hőseinek emelt emléktáblán. Délután pedig Bencédben álldogáltam két harangszó közt az ottani hősők emléke előtt.

Meseolvasásos életem volt. Mesebeli hősökként elevenedtek meg előttem a Tarcsafalviak, Péterek, Vargák, Bencédiek, Papok.

Szintén gyermekkoromban, buszra várva álldgáltam a siménfalvi buszmegállóban. Két lépésre szerénykedik, árnyékba húzódva az ottani világháborús emlék. Aztán kezdőlelkészként visszatérve gyermekkorom egyik színhelyére, buszra várva el elgondolkodtam, hogy vajon a márványlapra vésett Benkék, Mircsék, Kibédiek, Váriak unokái, dédunokái, ha lettek volna még egy buszravalón volnának. S ők is kapáltak volna a kollektívben, vagy mentek volna dolgozni keresztúrra, udvarhelyre.

Aztán a medeséri szószékkal szemben nem kerülhette el a tekintet a Bartalisokat, Kibédieket, Ambrusokat, sem Kedében a Pálokat, Imréket.

S ma sem tudom felejteni a medeséri öreg nénit, ki még 1993 ban is halála napjáig várta haza a háborúból férjét. Hiába, de nem reménytelenül, mit az utósó magyar hadifogoly Toma András esete is igazol.

Később a háromszéki köri jegyzőségem ideje alatt, mikor nem én prédikáltam, a maroknyi templomi gyülekezetek láttán mindig arra gondoltam, hogy a táblákra vésett nevek, sehol sem kevesebb, mint tíz és sokhelyen tübb tíz, annyi család lett volna.

A rohanó életszemlélet azt bölcseli (bölcselkedi), hogy kár a múlton síránkozni. Lehet ha kár. Néhai Erdő János is azt mondta, mikor egyháztörténelem órán közbe közbe kérdeztünk, mi lett volna ha…… Ő csendesen, s szája szélén a vékony mosoly jelezte, hogy sajnálja, hogy azt kell mondja nekünk, jegyezzék meg: a történelemben nincs olyan, hogy mi lett volna. Nincs értelme vitatkozni a néhai professzorral, a bölcsekkel, bölcselkedőkkel sem.

De az emlékezés nem haszontalan. Mert meg vagyok győződve arról, ha a doni százezrek itthon kapálhattak, kaszálhattak volna, akkor több magyar jutott volna Ausztriába, Németországba, Svédországba, Amerikába. De több is maradt volna anyaországban s azon kívül. S mi is kicsit többen volnánk itt Erdélyben is, Parciumban, s talán még Bukarestben is.

Jó februári hideg van, minusz 2-3 fok. A leghidegebb 24 fok volt, körülbelül a fele annak, mint a Donnál volt. Jó melegben a magam csendjében emlékezem azokra, kiknek sírhantjuk sincs, kiknek hideg volt a föld felett, s azóta is hideg van még a föld alatt is, mert az anyaföld melege örökre itthon maradt.

Egy pillanatra gondolatban elidőzöm az általam eddig látott emléktáblák, emlékművek előtt, s gondolok azokra, kikre rátalál Jób könyve idézett verse: „Sem fia, sem unokája nem lesz az ő népében, és semmi maradéka az ő tanyáján.”

Olvasnivaló:

Illyés Gyula: Hullaevők

Victor Hugo: Bűnhődés

¹⁵ Mindazokat a kutakat, amelyeket apjának, Ábrahámnak az idejében apja szolgái ástak, betömték a filiszteusok, és teleszórták földdel.

¹⁶ Abímelek ekkor így szólt Izsákhoz: Menj el tőlünk, mert sokkal hatalmasabb lettél, mint mi!

¹⁷ El is ment onnan Izsák, és Gerár völgyében ütött tábort, és ott lakott.

¹⁸ Majd ismét kiásta Izsák azokat a kutakat, amelyeket apjának, Ábrahámnak az idejében ástak, de Ábrahám halála után a filiszteusok betömtek; és ugyanúgy nevezte el azokat, ahogyan apja nevezte őket.

1 Mózes 26. rész

Máté evangéliuma 25. fejezetéből, 14-30-ig:

¹⁴“Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. ¹⁵Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe. ¹⁶Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalkozásba fogott velük, és nyert másik ötöt. ¹⁷Ugyanígy az is, aki a kettőt kapta, nyert másik kettőt. ¹⁸Aki pedig az egyet kapta, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette ura pénzét. ¹⁹Hosszú idő múlva aztán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük. ²⁰Eljött az, aki az öt talentumot kapta, odavitte a másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot adtál át nekem: nézd, másik öt talentumot nyertem. ²¹Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára! ²²Odament az is, aki a két talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, két talentumot adtál át nekem: nézd, másik két talentumot nyertem. ²³Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára! ²⁴Odament hozzá az is, aki az egy talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. ²⁵Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied. ²⁶Ura így válaszolt neki: Te, gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam? ²⁷Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamattal kaptam volna vissza azt, ami az enyém. ²⁸Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! ²⁹Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. ³⁰A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.”

„Mit futkosol oly igen, változtatván utadat?” Jeremiás. 2,36

Tegnap Pál napja volt, az egyházban és a népi emlékezetben a pálfordulás napja. Ma pedig a tridenti zsinati rendeletek kihirdetésének napja. A 22 évre terjedő zsinatot az ún. reneszánsz pápák idején elvilágiasodó egyház megreformálására hívták össze. A pápai bulla szerint: „Isten dicsőségére és magasztalására, a hit és keresztény vallás fejlesztésére és felemelésére, a tévtanok kiirtására, az egyház békéjére és egységére, a papság és a keresztény nép megjavítására, a keresztény név ellenségeinek megsemmisítésére..”

Az amúgy nemes eszmék nevében született zsinati rendeletek kihirdetése az ellenreformáció kezdetét is jelentette. S a megújulást hozó reneszánszot szigorú rendbe fogta (vissza) a barokk.

Túléltük emberek, rendszerek, vezetők pálfordulásait, az ellenreformációt.

A 2010. esztendő 26. napja mit hozott számunkra?

Következetes, céltudatos életlátást, vagy pálfordulást, reform törekvést vagy helyben topogást, új reneszánszot vagy új barokkot?

Van-e törekvésünk Isten dicsőségére, magasztalására, hitünk és keresztény értékeink felemelésére és fejlesztésére, tévtanok eloszlatására, egyházunk békéjére és egységére, papságunk, szolgálatunk s népünk megjavítására, vagy csak hadakozásra a keresztény név ürügye alatt annak vélt és valós ellenségei ellen?

Haladunk, vagy „futkosunk”, következetesen élünk vagy „oly igen változtatjuk utainkat?”

Közzétette: Török István